2016. november 22., kedd

ÚTÓSZÓ AZ LMP ELKÉPESZTŐ SZÉLHÁMOSSÁGÁHOZ

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Gusztos István
2016.11.22.


Az új „alkotmánybírák” megválasztásáról beszélek: a nyilvánvaló kollaboráció önmagában is megdöbbentő, ám az teszi képtelenül pofátlanná és fölháborítóvá, ahogy azt az „ökopárt” meg akarta indokolni.

Kétségtelen, hogy a keményen megtámadott, egyébként arcátlanul vagdalkozó
Schiffer jogosan emlegeti föl a demokratikus ellenzék következetlenségét. Akár a Fidesz „parlamentjében” való puszta részvétel is nevezhető kollaborációnak – ám ez nem teszi indokolttá, megmagyarázottá sem az LMP mostani, meghökkentő megalkuvását.

Ha a haza érdekéről szóló hadovát mellőzzük, az „ökopárt” lényegében azzal érvel, hogy a Fidesszel való megállapodás új, legitim alkotmánybíróságot hoz létre.

Hagyjuk figyelmen kívül – bár ne feledjük! –, hogy Orbániának nincs alkotmánya, csak zalaptákolmánya; alkotmánybírósága sincs, csak zalaptákolmány-bírósága…

Az LMP arra hivatkozik, hogy a jelenlegi tagok között 4 vagy legalábbis 3 független bíró van. Ezt azonban a 2010-11 óta meghozott döntések elemzésével roppant nehéz volna igazolni – szerintem nem is lehetséges.

Mégis: tegyük föl, hogy van, illetve eddig volt 3-4 független tagja az alkotmányizének, és most sikerült további négy független személyiségben megegyezni.

Azt akarja az LMP elhitetni, hogy a Fidesszel – amelynek jogalkotói ámokfutását maga is megfékezendőnek tartja – meg lehet állapodni olyan új tagok megválasztásában, akik őt megfékezhetik? Olyan új alkotmánybíróságban, amely őt komolyan korlátozhatja?!

Én semmit sem tudok, semmi olyat a Fideszről, ami ilyen föltételezést megalapozottá tehetne.

Alapkérdés, hogy a mai hatalommal tárgyalni sem szabad olyasmiről, ami önkényes berendezkedését megerősítheti. Ismétlem: e tekintetben a demokratikus ellenzék minden tagja következetlen volt – ám ezzel nem igazolhatóak az új és új megalkuvások…

Elvárható lett volna az LMP-től, hogy ez ügyben legalábbis konzultáljon az ellenzék többi pártjával – a parlamenten kívüliekkel is.

Nem tette...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.