2016. december 29., csütörtök

AMEDDIG MARAKODUNK, TÁMADUNK, VAGY VÉDEKEZÜNK, ADDIG SEM FIGYELÜNK ARRA, AMIRE KELLENE

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.12.29.


Akarom, vagy sem: szinte mindenhol találkozom azzal az egyre inkább felbugyogó gyűlölettel, ami valószínűleg eddig is jelen volt a társadalomban, de ilyen mértékben nem tört felszínre. Rotyog az már évtizedek, talán évszázadok óta, de az ember – többek között – attól ember, hogy képes úrrá lenni azokon az ösztönein, amiket a társadalmi-erkölcsi normák nem tartanak helyesnek.

Mára ez a gát megszűnni látszik. Nem önmagától, nem a rozsda marta szét, hanem a mindenkori hatalom önös érdekei szerint lazította, majd tevőlegesen is lebontotta azokat. Az Orbán-kormány különösen zseniálisan aknázza ki a rosszindulat, irigység, ostobaság, korlátoltság, tanulatlanság, gyávaság nyújtotta lehetőségeket. A kormányhoz kötődő közszereplők – politikusoktól a sajtómunkásokig – olyan elemi gyűlöletet szítanak a híveik körében, amilyenre én nem emlékszem eddigi életem során. De ameddig például Kövér László ösztönből, Bayer Zsolt pénzért, többen pedig kezelés hiányában fröcsögnek, addig az átlag barom mélységeiben éli meg a feneketlen gyűlöletet. Erről szól a szánalmas kis élete, ezzel kel, ezzel fekszik. Neki szüksége van iránymutatásra, el kell magyarázni számára, merre támadjon, hol van az ellenség. Az erre szakosodott kormányzati ilyennevűek ezt jó pénzért meg is teszik.

Túl bonyolult nem lehet a parancs, mert az túlterhelné a néhány működő idegsejtet. Jobb az egyszerűt, jól emészthetőt beleöklendezni a tátott szájakba. Frappáns kis mondatok, amit felkap az éhező és boldogan rohan vele. A sarkon már azt hiszi, ő találta ki. Lám csak, mennyi esze van!

Ha futás közben el találná felejteni, akkor sincs veszve semmi. Ott ordítanak az óriásplakátok, ott harsog a Migránstévében, a Vajnatévében, a Lölötévében, de akár olvashatja a feledékeny polgár bármelyik propaganda-hírlapot, weboldalt, onnan is hamar kiokosodik, merre található az ellenség.

Az időről-időre megnyilatkozó cöfösökről is meg kell emlékezni, mert ritka szánalmas vívmánya ennek a jól megkomponált átverésnek, amit jelenleg át kell élnünk. Ha akarjuk, ha nem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.