2016. december 10., szombat

AZ ELLENZÉK ÚTJA A RENDSZERVÁLTÁSHOZ

KANADAI MAGYAR HÍRLAP
Szerző: Szigetvári Viktor
2016.12.10.


Nehéz napjai vannak manapság mindenkinek, aki hozzám hasonlóan hisz abban, hogy a politika problémáink megoldásáról és közösségeink megerősítéséről szól. Pillanatokra hihetjük, hogy immár semmi gátlás és önkontroll nem számít. Csak mondani kell erőseket a nagy, közösségi mikrofonba, hergelni és hazudni, levetve minden politikai és nyelvi tanulságot, amit világunk felhalmozott a második világháború sokkja óta. És akkor menni fog, csak akarni kell. De nem.

Érdemes nem félreérteni a jobboldali populisták győzelmeit a világban és Magyarországon. Mind mögött valódi problémákra adott rossz válaszok húzódnak. Miközben a folyamatos tanulás és változás kényszere mindannyiunk vállát nyomja, sokan szeretnének kiszállni ebből egy vagy több tizednyi helybenjárás után. Mostanság azok veszítenek, akik csak tovább pörgetnék a körhintát bármiféle érdemi változás nélkül, és azok nyernek, akik azt ígérik, hogy le tudják állítani a szédítő körbe-körbe forgást. Persze ők sem tudják ezt megoldani, de legalább sejteni vélik, mit akarnak hallani a szédült, fáradt milliók a már megunt körhintán pörögve.

Mostanság azok nyernek, akik azt ígérik, le tudják állítani a szédítő körhintát.

A feladat világos: a liberális demokrácia és a globális kapitalizmus a múltté lesz, ha továbbra is képtelenek vagyunk törődni egyes kényelmetlen következményeikkel. Az elitek elidegenedése, a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek növekedése erős érzelmi reakciókat váltanak ki. És már a helybenjárás maga is lecsúszást jelent sokak számára.

A folyamatos társadalmi változás kényszerét joggal utasítják el milliók, ha közben semmit sem éreznek erőfeszítéseik eredményeiből. És itt ez az érzés maga is fontos.

Mert baj van ott is, ahol nincs semmi javulás a valóságban, és ezt érzik, de manapság már baj van ott is, ahol a valóságban van javulás, de ezt nem érzik. Mert egészen egyszerűen elfogytak lelki tartalékaik, remélnek valami jobbat, ami bátran szakít a tűrhetetlennel, és eközben sokszor hagyják magukat megtéveszteni a könnyű megoldást ígérő vezetők által, akik csak identitásproblémaként tálalják a jóléti gyökerű válságot.

Ugyanezt kell megoldania a magyar liberális, polgári és baloldali ellenzéknek is. A rendszerváltás bár jó irányba és jó stratégiai célokkal indult, elveszítette legitimitását. Az érzetek és a valóság szintjén is évtizedes a teljes helybenjárás. Akik pedig előrébb jutottak, szétesett és megosztott társadalmunkban sokkal jobban féltik saját előrejutásuk gyümölcseit a náluk csak egy kevéssel szegényebbektől, mint azoktól a politikusoktól, akik valójában ellopják a javaikat és jövőjüket.

Mindezek döntően jóléti, elosztási, vagyoni kérdések, amelyek mára teljes politikai identitásokat bizonytalanítottak el. Egyre többen nem hisznek demokratikus intézményeinkben sem ennek következtében, egyre többen tesznek idegeneket és külső szereplőket felelőssé saját bajaikért, és joggal nem fogadják el a valóság gyáva megmagyarázását senkitől...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.