2016. december 25., vasárnap

BARTUS LÁSZLÓ: ANDY VAJNA UTOLSÓ MEGKÍSÉRTÉSE

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2016.12.24.


Andrew Vajna kivételes megtiszteltetésben részesült a karácsony előtti napokban. Jézus mintájára látogatta meg őt Németh Sándor egyházvezető. Az ATV-tulajdonos Németh Sándor azt nyilatkozta a Magyar Narancsnak adott interjújában, hogy nem tévétulajdonosként, hanem lelkészként találkozott Vajnával egy ebédre.

Mint mondta: "elsősorban egyházvezető vagyok, és időszakonként eddig is találkoztam a kulturális, gazdasági, politikai szférában tevékenykedő emberekkel." Németh lelkész tehát végiglátogatja "a kulturális, gazdasági, politikai szférában tevékenykedő embereket", Andy Vajnára éppen most került sor. Ennyi történt.

Eszerint a hirtelen összerántott közös ebédnek semmi köze Németh Sándor ATV-tulajdonoshoz. Sem a közös ellenfelükhöz, Simicska Lajoshoz, aki néhány nappal korábban igazolta le az ATV sztárriporternőjét, Kálmán Olgát. Németh Sándor ATV-tulajdonos meg is fenyegette érte, de Németh Sándor egyházvezető cseppet sem haragszik. Az interjú szerint erről egyetlen szó sem esett, nyilván azért, mert Németh egyházvezető ebédelt Vajnával és nem Németh tévétulajdonos.

Andy Vajna sem Simicska-ellenes szövetségkötés miatt akart Németh Sándorral beszélni, nem is ajánlatot akart tenni az ATV közpénzen történő megvásárlására, hanem bűnösként akart az egyházvezető Németh Sándorral ebédelni, mert Jézussal való találkozásra vágyott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.