Szerző: Tabunyitogató
2016.12.25.
S hogy ez miért fontos?
Azért fontos, mert életem első és igazi Karácsonyát most sikerült megélnem. Rá kellett jönnöm: mindeddig fogalmam nem volt arról, mit is jelent a Karácsony valójában. Igen, igen, tudom: a szeretet ünnepe. És kiskezitcsókolom: van olyan ember, aki tudja, milyen az az igazi szeretet? …
Persze, hogy van olyan ember, aki tudja, mi az igazi szeretet. A nem mondvacsinált, nem ráfogott, nem érdek szeretet. Hanem az igazi. Az az igazi, ami olyan szívmelengetős-odabújós-átölelős-biztonságos. Olyan, de olyan, nagyon-nagyon jó.
Gyermekként azt hittem: Karácsonykor azért nem vernek meg, mert szeretnek, ergo: ez a szeretet. Azután rájöttem, hogy hát, ez nem is olyan biztos, mert a napi 20-30 liter bor azért Karácsonykor is lecsúszott apám torkán, és anyám ugyanolyan idegbeteg volt, mint hétköznapokon, csak még megspékelődött a nagy erejű konyhai kapkodással, és a karácsonyi-kényszer-megfeleléssel. Még nem voltam 14, amikor rá kellett jönnöm: fogalmam nincs arról, mi a szeretet – bár sokat és sokszor beszéltek róla, ilyen mondatokkal: „csak azért ütlek, mert szeretlek. ….”
Az első házasságomban azt hittem, hogy sikerült végre megalkotnom szívem minden szeretetével a családot, ami úgy, de úgy hiányzott, gyermekként. Aztán jött a kopp: a cselédet szerették. De azt nagyon.
Majd jött sok-sok, magányos Karácsony. Vérző szívvel, telve sebekkel, amit a barátokkal tölthettem el, akiknek szintén vérzett a szívük, és telve voltak sebekkel. Akkor azt hittük: Karácsonykor a szeretet köt össze bennünket, ám valójában csak a sortárs-érzés volt az, ami körüllengett ott és akkor, megspékelve azzal a mártír-álarccal, amit az élet kényszerített ránk. De jó volt. Mert nyugodt volt, és sírós, és önsajnálós, de ugyanúgy sajnáltuk a másikat és a harmadikat is. Tocsogtunk az önsajnálatban, de meg is könnyebbültünk ettől, hiszen a munkahelyen egyébként komoly és kőkemény harcot vívtunk a karrierért, mindannyian. Akkor, a baráti szeretettől vezérelten mertünk, és tudtunk gyengének lenni, és megengedni, hogy ezt megláthassa a másik is.
De ez sem az a szeretet volt, amit mindig kerestem, egész életemben.
… és 12 évvel ezelőtt, második házasságommal együtt, belépett az életembe a pótanyám. Az idei Szent Este volt az első, amit valóban együtt is tudtunk tölteni. Az ajándékok átadása előtt, közben és után, amikor rám nézett, érdekes jelenséget fedeztem fel a szemében, amit eddig soha, sehol nem láttam. Nem szólt ő semmit, csak nézett, miközben öntudatlanul simogatta a kicsomagolt ajándékot. És ragyogott. A tekintet és a ragyogás együtt meggyengítette a térdemet, és kicsordította a szívemet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.