Szerző: P.Elliot
2016.12.10.
Bizonyos szempontból az Egy napom… sorozat (eddigi darabjait itt olvashatod) különkiadása következik ma, amiben Csodabogár írja le egy napját. Azért különkiadás, mert Svédország, Németország és Svájc után Magyarországon él, tehát egy hazatért határátkelő egy napjáról lesz benne szó (korábbi posztját itt találjátok, érdemes elolvasni!). Egyben azt is bizonyítja, hogy Magyarországon is lehet kellemes nyugdíjas éveket tölteni, ha megvannak hozzá a feltételek. Érdemes összehasonlítani P. Elliot írásával is.
„Reggel 8 körül ébredek, még nem kelek fel, hanem elgondolkozom, hogy mit is fogok kezdeni a nappal. Ebéd van, főzni ma nem kell. Aztán felhívom az Embert, megbeszéljük ki hogy aludt és, hogy kb. mi lesz a napi teendő.
Ezután kimászom az ágyból, konyha, megnyomom a kávéfőző gombját és kifacsarok egy narancsot. Kávéval és néhány keksszel bevonulok a szobába, ahová közben már gyönyörűen besüt a nap. Végig mustrálom az orchideákat, majd leülök a kávém mellé újságot olvasni.
Tíz óra után, összeszedegetem magam és elindulok a városba, a Köröndnél van dolgom. Budáról indulok. Szeretek buszozni, lehet nézegetni útközben, most látom, hogy a közelemben egy házon valami emléktáblát avatnak, különben a Lánchídig nemigen van látni való.
De sebaj, az előttem ülő 60-as hölgy lelkesen és nagy hangon telefonál. Miközben haladunk, sok mindent megtudok a tágabb családja problémáiról, igen szórakoztató.
Az Alagútnál várni kell, rendőrök zárják el az utat, valami delegáció miatt. Telefonáló már kb. a harmadik embernek mondja el majdnem ugyanazt, kezdem unni.
Szabad az út, alagúton át kitárul előttem a megunhatatlan látvány, Lánchíd. Örömmel látom, hogy a hideg idő ellenére is sorba állnak a sikló előtt, a turisták. Áthaladunk a hídon, vetek egy pillantást a napfényben ragyogó Gresham palotára...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.