2016. december 26., hétfő

EZÉRT NAGY SZEMÉTSÉG, HOGY RENGETEG KIFIZETETT AJÁNDÉKOT NEM VITTEK KI KARÁCSONYIG

MENTÁLIS DEFICIT BLOG
Szerző: Hakapeszi Miki
2016.12.25.


Igen, persze, nyilván én voltam a fasz, hogy karácsony előtt 8 nappal úgy gondoltam, most is legyen egy online rendelési kör. Hiszen már egy csomó játék is sokkal olcsóbb a webshopban mint a boltban, ráadásul ki lehet kerülni a tömeget is, triviális. Fél szemmel már láttam híreket arról, hogy a posta, mint egyik kiszállító szopóágon van, de arra gondoltam, az Emag mégis csak profi cég, annyira nem lepheti meg őket, hogy jön a karácsony, tudják, kikkel dolgoztatnak, tudják, mennyi kapacitásuk van a kiszállításra.

Az eredmény sok ezer család számára ismerős, nem jött ki a cucc karácsonyig. Túl vagyunk rajta, gyerek megértette, kapott mást is ezeret, semmi gáz. De én nem értem meg. És ez nem egy átlagpicsogás, nem annyi, hogy húzzanak a picsbába, amiért nem teljesítették a vállalásukat. Az ugyanis előfordul, hogy a tervezésbe hiba csúszik. Terveztek a piaci szereplők 20 százalék forgalombővüléssel, lett belőle 40. Ha ez történik, akkor menet közben elég hamar kiderül, hogy a dolog nem fenntartható. Na innentől kezdődnek az én problémáim.

Először is: az nem életszerű, ha arra játszanak, hogy majd az utolsó hétre hirtelen megtáltosodnak a futárok. Még modern technológia nélkül is elég jól kalkulálható, hogy egy ember mennyi csomagot bír kiszállítani. Tehát egyértelműen eljött egy pont, azt nem tudjuk, mikor, ahol már tudta a szolgáltató, hogy grízes területre lépett, aztán meg a másik, ahonnan egyértelmű, hogy nem fog tudni teljesíteni karácsonyig.

Na ott kellett volna megállni és megmondani, hogy ez csak karácsony után lehetséges. Sokan mégsem tették, ami egyértelműen tisztességtelen. (Alapvetően jó pont a Bookline-nak, amely kiírta, hogy ez bizony karácsony után lesz, persze még tutibb lett volna, ha erre nem csak a fizetés előtti utolsó pillanatban hívja fel a figyelmet)

Nem tudom, jogilag mi a helyzet, simán lehet, hogy elég, ha a webshop odaírja: a várható kiszállítás december 22. Ha meg nem jön össze, rábasztál. Ha így van, akkor rossz a szabályozás, nem ártana szigorítani, hogy ne lehessen visszaélni ezzel, fizettetni, felmarkolni a pénzt és majd valamikor szállítani. Az egész amúgy is megér egy kiadós fogyasztóvédelmi ellenőrzést, mert ha kiderül, hogy annak tudatában kamuzták be a karácsony előtti dátumot, hogy tudták, esély nincs rá, az minimum egy gigabírságot megérne. Persze lehet a dolgot a futárra, a kiszállítást végző végre kenni, de ez pint nem kell érdekelje az ügyfelet, én az eladóval állok szerződéses kapcsolatban. Amúgy az én esetemben úgy tűnik, nem jutott el karácsonyig az áru a futárig, erről ugyanis küldtek volna értesítést...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.