2016. december 31., szombat

FOGOM AZ INTERJÚDAT, FŐHAZUG EFFENDI, ÉS FASZÁN BELERONDÍTOK

KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG 
- VENDÉGCIKK
Szerző: Boda András
2016.12.31.


Beleírtak a miniszterelnök karácsonyi interjújába, mely a Fejér Megyei Hírlapban jelent meg.

És na tessék. Erre már itt is van. A Baj. Nyilván mindent tudtok, ezért csak vázlatosan: valaki megjelenés előtt, nagyjából az utolsó fázisban betolt négy mondatdarabocskát a Karácsonyi Interjúba, amelynek keretében Ő üzen nekünk. A Legújabb, Meg Váltó. Értékes gondolatokat tenne az állampolgárok karácsonyfája alá, nem kettőt, nem hármat, erre tessék, mi történik? Valaki orvul beleszarkaszt a pártközelibe is: négy félmondatot. Egyébiránt, az ügy egészétől némiképp elvonatkoztatva, viszonylag igaz félmondatokat – na, ezek aztán elég alaposan elütnek a szöveg egészétől, mi tagadás.

A botrány pillanatok alatt felfúvódik, az érezhetően kissé beszarikázott Pannon Lapok Társasága nyugtatónak szánt közleményeket ad közre, s természetesen megindul az össznépi találgatás, poénkolódás – aztán pár nappal később a belső vizsgálat. És feljelentés, ismeretlen tettes ellen. Addig is, amíg ő meglesz, azonnal megválnak a veszprémi Napló főszerkesztőjétől és digitális menedzserétől, a Fejér Megyei Hírlaptól kirúgnak három kollégát (csak zárójelben: kettejükkel úgy bő húsz évet egy nagyobb alomban, például a PLT kötelékében is töltöttünk), hitelrontás és vétkes hanyagság miatt. Egyiküknek például felróják, hogy nem vette észre a hekkelést, azaz a módosításokat, holott korábban belső utasításban kifejezetten megtiltották, hogy bárki érdemben hozzányúljon a központilag készített „nagy” anyagokhoz, az „exkluzív” interjúkhoz és hasonló cikkekhez.

A „szabotázs”, ahogyan több helyen is említik a múlt heti történést, egyébként nem bizonyult valami jó viccnek: pláne azok számára, akiket egy könnyed kézmozdulattal eltávolítottak a sakktábláról. Aki beleírt az interjúba, bármilyen pajzánnak is gondolja magát, nagyot vétett a szakma alapszabályai ellen. Ahogy az egyik kirúgott kollégám fogalmazott: „Tisztességes újságíró nem ad az interjúalany szájába el nem hangzott mondatokat.”. Úgy van: és ez még akkor is úgy van, ha köztudott, hogy a kedves interjúalany nem tisztességes, sőt, akkor is, ha nagyon nem. Mi több, még akkor is, ha ő maga Ali baba...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.