2016. december 5., hétfő

GAZDAG KARÁCSONYA LESZ MÉSZÁROS LŐRINCNEK: EZÚTTAL ÚJSÁGOT ÉS TÉVÉT VETT

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: Katona Fruzsina
2016.12.04.


Ezekről ne maradj le!

Ingyen adta az állam a 17,5 milliárdot érő balatoni üdülőket (HVG)

Félrevezethették a bankok a közjegyzőket (Átlátszó)
Év végén megszűnő intézményhez szállították az Esterházy-kincseket (HVG)

Ha van 3 perced:

Ingyen adta az állam a 17,5 milliárdot érő balatoni üdülőketEgy törvénymódosítás tette lehetővé tavasszal, hogy az állam elpasszolja üdülőit. A zánkai és a fonyódi gyermeküdülő együtt 17,5 milliárdot ér, egy azóta egyházi kezekbe került alapítvány mégis nulla forintért kapta meg. Pedig az alapítvány, melynek vezetői között több kormánypárti politikus is van, ezután is állami forrásokból finanszírozza majd a gyermek-táboroztatást. (HVG)

Félrevezethették a bankok a közjegyzőketNem mindegy, hogy a bank vagy az ügyfél mondja fel a szerződést egy devizahitel esetében. Előfordultak olyan esetek, hogy miután az ügyfél elállási nyilatkozatot tett, a bank a közjegyzőnél úgy kért ténytanúsítványt, hogy ezt nem közölte, vagyis úgy mondhatta fel a szerződést, mintha az ügyfél azt nem kezdeményezte volna. Volt, ahol elrendelték a nyomozást. (Átlátszó)

Év végén megszűnő intézményhez szállították az Esterházy-kincseketMár két éve, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont megalapításakor felmerült, hogy az Esterházy-műkincseket a fertődi kastélyba szállítsák. A szakma tiltakozása miatt akkor erről lemondtak. Most, pont mielőtt az intézmény megszűnik, váratlanul mégis elszállították az Iparművészeti Múzeumból a 260 ötvöstárgyból álló műtárgyegyüttest. Az intézmény feladatait egy, a Miniszterelnökség tulajdonában lévő kft. veszi át. (HVG)

Újabb botrány a futballban: adóparadicsomba mentette pénzét RonaldoCristiano Ronaldo 150 millió eurós bevételt helyezhetett el adóparadicsomokban, a Manchester United edzője Mourinho csak szolidabb 12 millió eurót menthetett ki. Ronaldo képviselői cáfolták az értesüléseket és megjegyezték, hogy lopott információkon alapulnak az állítások.   Közben az angol fociban is tovább dagadt botrány: újabb ügynökről derült ki, hogy fontmilliókat keresett egy-egy leigazoláson. (Index, Origo)

Kirajzolódik az új médiatérképMészáros Lőrinc a napokban megvette az EchoTv-t és a Magyar Hírlapot. Úgy tűnik, a jövőben a komolyabb nyomtatott tartalmakért Mészáros felel, Habonynak marad a bulvár. Andy Vajna a TV2 mellett építheti a Rádió1-et, hogy az betölthesse az űrt, ami a Class Fm kiesésével keletkezett. Sikerült is leigazolni Sebestyén Balázst, aki milliós hallgatottságot hozhat, igaz talán némi rendszerkritikát is. (Vasárnapi Hírek 24, Heti Válasz)

Ha van még két perced:

Az Andy Vajna körüli cégháló négy nagy területen van jelen: ingatlan, média, szerencsejáték és szépségipar. A kormánybiztosnak a kedvezően változó jogi környezet is segít a növekedésben.(HVG)

Isaszegi János nyugalmazott vezérőrnagyról kiderült, doktorijának nagy részét plagizálta.
Azóta megjelent egy könyve, amelyben részben a doktori köszön vissza, de új plagizált részek is szerepelnek. (Átlátszó Oktatás)

Az egyre kínosabb magyar letelepedési kötvény programhoz hasonlóan Észtország is keresett pénzt EU-tagságának előnyein, csak ott nem a korrupció melegágya a projekt. (MNO, Annyit)

A magyarokat a migráció után a korrupció aggasztja leginkább, ami nem is csoda: a világrangsorokon egyre rosszabbul szereplünk, a közbeszerzéseknek nagyon magas a korrupciós kockázata. (Ténytár)

Egy brazil fellebbviteli bíróság az Európai Bírósággal szemben úgy döntött, nem lehet érvényesíteni a feledéshez való jogot a keresőmotoroknál, hiszen így a szolgáltatók digitális cenzorokká válnának. (Global Voices)

Rogán ígérete ellenére megint hazudott. Most éppen a több százezret érő táskájáról. Azt mondta a BÁV-tól vette, de ők nem foglalkoznak táskákkal. (24)

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség reformprogramot fogadott el a korrupció és a doppingolás ellen. A szervezet korábbi vezetője ellen jelenleg is nyomoznak a hatóságok. (MNO)

Jön a választás Romániában. Az erdélyi magyarokat régóta képviselő RMDSZ-nek lenne elszámolni valója: kezeletlen korrupciós ügyek, függő helyzetbe hozott média. (Átlátszó Erdély)

Dél-Korea ellenzéki pártjai kezdeményezik a korrupciós botrányba keveredő elnök felelősségre vonását és leváltását. (MNO)

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.