2016. december 7., szerda

HÁNYAN ROKKANNAK BELE MÉG AZ ORBÁN-FÉLE JÓTÉKONYKODÁSBA:

CSEPELIEK ÚJSÁGA BLOG
Szerző: Gulyás Erika
2016.12.07.


A magyar miniszterelnököknek van érzékük az ajándékozáshoz. Ne tagadjuk, a baloldalon is értettek ehhez, de Orbán eheti pitiáner tízezer forintos Erzsébet utalványához képest sokkal magasabban szárnyalt például Horn Gyula fantáziája, amikor úgy gondolta, elérkezett a választási csomagküldés ideje. Ki ne emlékezne a nagy bejelentésre, hogy ’98 januártól a 65 év fölöttiek ingyen utazhatnak a MÁV összes vonalán, sőt az év kis forgalmú öt hónapjában a MALÉV járatain is. Jó, ez utóbbiból nem lett semmi, de mondjuk abból az orbáni ígéretből sem, hogy megőrzi a nyugdíjak értékállóságát és nem nyúl a kötelező magánpénztárakban összegyűlt pénzecskénkhez. Ezt szépen eltüntették, az értékállósággal meg épp most kezdenek egyre nagyobb bajok lenni.

Amikor az utóbbi években egyszer sem tudta eltalálni a nemzetgazdasági tárca, hogy mekkora infláció várható jövőre, de a túltervezés miatt az idősek jól jártak, senki nem háborgott. Csakhogy jövőre váratlanul alultervezték az áremelkedések mértékét, a bejelentett januári 0,9 százalékos nyugdíjemelés pedig a béketűrővé nevelt magyar öregeknél is kiverte a biztosítékot. Na pláne, mert a minimálbérek tényleg magas emelésekor a „régiekbe” bevillant az emlék, amikor még a svájci indexálással a béremeléseket is figyelembe vették a következő évi nyugdíjak kiszámításakor.

Az elrontott számok és a pocsék időzítés miatt valamit lépni kellett, mert a demensek kivételével másfél év távlatában még mindenki képes fejben tartani, hogy jól vagy rosszul járt az orbáni rendszerben. Márpedig nem szabad, hogy 2018 tavaszán valaki is azt merje végiggondolni, hogy a gyökerestől felforgatott jogosultsági rendszerrel hány százezer ember élete keseredett meg, a merev nyugdíjszabályokba hányan rokkantak bele, ráadásul az egy százalékot sem érte el az előző évi emelés. Nem, ezeket el kell felejteni és csakis arra lehet majd gondolni, milyen gondoskodók a mi őszülő és pocakosodó egykori fiatal demokratáink, akik az utóbbi hat évben szépen megalapozták a saját nyugdíjas éveiket, mert pontosan tudják, utánuk is jöhet egy ugyanilyen számító, cinikusan dörzsölt banda, amelyik addig trükközik a számokkal, míg rezsire sem futná a nyugdíjukból...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.