2016. december 12., hétfő

MÁSKÉPPEN SZÓLVA A FIDESZESEKHEZ

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Adorján György
2016.12.12.


Elmentek ti a jó büdös francba, ahányan csak vagytok kormánynak csápolók, ebben az illiberális államépítő katyvaszban. És akkor még finom is voltam, nem használtam ki egyáltalán édes anyanyelvünk ízes választékának szaftosabb részét, pedig válogathattam volna bőségesen. Ha a kormányfő valóban megírja szerelmes levelét, immár a sokadikat és azt el is juttatjátok a több mint két millió nyugdíjashoz, akkor ti már biztos nem vagytok normálisak. Ahelyett, hogy szétosztanátok közöttük azt a pénzt, amibe a kézbesítés kerül, de még számtalan helyet fel tudnék sorolni, ahol ennek az összegnek jobb helye lenne.

Meg vagytok ti húzatva, ahányan csak vagytok. Képesek vagytok a pedagógusokra kenni a negatív Pisa eredményeket a diákok hanyatló tudásáról, és iránytűnek tartjátok a házelnökötök valamint frakcióvezetőtök sajtóval kapcsolatos magatartását, meg véleményüket. Kitiltjátok a köztelevízióból Alföldit, Bródyt, Koncz Zsuzsát, meg Kulkát, nem lehet játszani a Vén Európát sem, senki sem kívánatos nálatok, aki másképpen gondolkodik, mint ti. Az anyátok ne sirasson benneteket, mit képzeltek ti magatokról? Mit kommunikáltok egyre inkább arról, hogy a Jobbik is lassan már a baloldalon van, az meg egyre inkább ráfanyalodik a nemzeti radikálisokra. Elmentek nálatok otthonról?

500 milliót adtatok a mezőkövesdieknek focira. Az UTE meg a hírek szerint az üzemeltetésében álló, Szilágyi úti ingatlannak a sport infrastrukturális fejlesztéséhez, azzal kapcsolatban felmerülő kivitelezési és tervezési kiadásokhoz nyújtott támogatásra majd 1 milliárdot kapott. Tudjátok ti a debreceni, meg a ferencvárosi stadionok kihasználtságát, a többit meg sem említve? Elgurult nektek a gyógyszeretek, csak tudnám, honnan vesztek ennyi pénzt. Tán nyomattok ész nélkül, mert én nem nagyon látom a fedezetet. Közgazdász legyen a talpán, aki nem hozzátok kötődve átlátja a költekezésetek mögötti forrásokat és azt nyilvánosságra is hozza, már ha nem titkosítottátok az adatokat.

Titkos itt már amúgy is minden. Korlátozzátok a nyilvánosságot rendesen. Elment nektek az a csöpp eszetek is. Titkosítottátok a válsághelyzet elrendelését kiváltó okokat, olvasható a Helsinki Figyelő blogján. Még a Seuso ügylet részleteit is vagy 30 évre – értesült a Magyar Nemzet...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.