2016. december 11., vasárnap

NEM, NEM JÖN A FEKETE AUTÓ, AZ OLYAN SNASSZ LENNE

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.12.10.


Aki önként hülye, azzal nincs mit kezdeni. Kezdem mindjárt önmagammal a sort, amikor nem állok ki egy állításom mellett, nehogy akaratlanul megbántsak másokat.

Pedig megbántani valakit nem nagy mutatvány, ilyen sértődős népség a világon nincs több, mint mi, magyarok. Itt mindenki kikéri magának, felháborodik, duzzog. Nem vitatkozik, nem érvel, hanem halálra van sértve. Az esetek jó részében ráadásul a másik nevében, mások helyett sértett.

Mint például a nagy tehetséggel, hozzáértéssel felvértezett fideszes képviselők. Például valamelyikük kicsit lehazugozta az Európa Parlamentet úgy összességében, majd a rá (és kormányára) jellemző úri modorban szappanoperához méltóztatik hasonlítani az ülést. Azt felejteti el a jeles úriember, hogy az EP-ben (még) nem megélhetési ellenzék-megélhetési kormánypárt kombó ül, hanem 550 millió uniós állampolgár képviseletében olyan politikusok, akik egyrészt nem rémülnek meg dicsőseges pártunk és kormányunk haragjától (konkrétan tesznek rá), másrészt olyan is van köztük, aki komolyan veszi a dolgát és képviselni óhajtja a polgárokat, harmadrészt felkészülten ülnek le vitázni. Na, ez így megoldhatatlan feladatot jelentett a Fidesz nagyon tehetséges politikusainak és megelőzendő a kínos helyzetet (jelesül, hogy válaszolniuk kell néhány kérdésre és a gyurcsánybajnai, elmútnyócév, rezsicsökkentés varázsszavak ebben az esetben hatástalanok) bátran nyúlcipőt rántanak és heroikusan elfutottak a (bármely) vita, pláne számonkérés elől.

Ami nem működik az Európai Parlamentben és a komplett Unióban, az simán működik kicsiny honunkban. Hogy mindjárt egy bármilyen eseménynél kezdjem: vért izzadok, mire egy engem érdeklő történésről hírt találok a magyar sajtóban. Tovább megyek: lassan bármiről alig találok valamit a magyar sajtóban. Vannak izgalmas hírek persze. Többnyire a semmiről, de azt aztán minden oldalon meg is találom. Ugyanazt, mindenhol.

Nem szükséges tovább korlátozni a szólás és sajtószabadságot, megtesszük mi ezt a szívességet magunktól. De azért nem lankad a kormány ébersége sem, ügyesen gyomlálnak a fiúk. Lassan nincs olyan újságíró, aki információhoz jutna és még le is merné írni. Ha le is írná, melyik főszerkesztő merné lehozni? Nem, nem jön a fekete autó, az olyan snassz lenne. A módszer kifinomultabb, de tökéletesen működik.

Volt egy András juhász, akinek teli lett a hócipője az al-felcsúti kiskirálysággal, benne például Mészáros Lölö tekintetes úrral. Kinyitotta a száját, meg is lett az eredménye. Nézhette a legelő nélkül maradt birkáit, futhatott fűhöz-fához, amikor a szeme láttára ellopták a trágyáját, panaszkodhatott, akinek akart. Senkit nem érdekeltek a tények, sem az igazság. Most pedig András juhász halott, és az igazsága most sem érdekel senkit.

Van egy Horváth András nevű ember, aki úgy döntött: tenni kellene valamit a NAV-ban tapasztalt gyanús ügyekkel. Fordult a főnökéhez, a főnöke főnökéhez, minisztériumhoz. Fordulhatott, ahová csak akart, senkit nem érdekelt a bánata. Kilépett. A NAV-tól is és a nyilvánosság elé is. És? Villámgyorsan megjelentek nála a rendőrök, házkutatás, ahogy kell. A NAV halálra sértődött egységesen, feljelentette Horváth Andrást. Nyilván ez ilyenkor a szokás, amikor egy közérdekű ügyben elhangzó vádról van szó. Szó sincs arról, hogy vizsgálat induljon a NAV ellen. Elég nekünk, hogy a NAV két nap alatt átvizsgálta magát (vagy a fene tudja, ki vizsgálta) és gyermeki derűvel bejelentették: kérem, semmi szabálytalanság nincsen itt! Lehet oszolni, de piszok gyorsan ám!
...
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.