2016. december 28., szerda

TOP 10 FÉLREVEZETÉS - ÍGY "TÉVESZTETTE" MEG OLVASÓIT A TÉNYTÁR 2016-BAN

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: triest
2016.12.28.


1. Magyarországon nincs korrupció
Karácsonyi interjújában Orbán Viktor kifejtette, hogy a korrupció visszaszorulóban van Magyarországon. Ennek jele, hogy az elmúlt években töretlenül fejlődött az ország. Bár a Ténytár egész évben azon volt, hogy különböző mutyilisták összeszerkesztésével bebizonyítsa, hogy Magyarországon emelkedett a korrupció mértéke, végül kénytelenek vagyunk belátni, hogy a miniszterelnöknek igaza van, mi pedig tévedtünk. Hogyan is lehetne korrupcióról beszélni, amikor ilyen derék haladó gondolkodású kiváló szakemberek állnak az ország fejlődése mögött, mint például Mészáros Lőrinc, aki nemcsak a gázszerelés területén alkotott maradandót, hanem Felcsút polgármestereként egy modern kisvasút megépíttetésével feltette a nemzet falvát a turisztikai térképekre. 
Abban sincs meglepő, hogy a különböző közbeszerzéseken és állami föld-árveréseken Fidesz-közeli emberek taroltak, hogy a kormánypártot a legkiválóbb szakértő gárda veszi körül - legyen szó új beruházások megvalósításáról, vagy éppen földművelésről -, a döntési folyamatok során pedig ez számít Magyarországon, nem de?
2. Tarolt a Fidesz a népszavazáson
Rég nem látott győzelmet ért a Fidesz, amikor 98 százalékos támogatottságot szerzett az októberi népszavazáson. Ennél jobb eredményt talán csak Észak-Koreában tudtak elérni, de a kormánypártnak így sem kell szomorkodnia. Népszavazás-értékelő bejegyzésünkben csak és kizárólag azt próbáltuk olvasóinkba sulykolni, hogy érvénytelen lett a népszavazás, de mégis kit érdekel az érvénytelenség, amikor 98 százalékos támogatottságot a magyar kormány Brüsszellel szemben? Azt sem szabad elfelejteni, hogy az érvénytelenségi küszöböt a kormánypárt emelte 50 százalékra, így a régi balliberális rendszerben a népszavazás érvényes lett volna. 
népszavazásra elköltött 15 milliárd forint egyértelműen jó befektetésnek bizonyult, hiszen 98 százalékos támogatottság átütő fegyvert adott a kormány kezébe a kötelező kvóták ellen. (Bár több bejegyzésünkben is arról írtunk, hogy Brüsszel már nem a kötelező kvótákkal valójában megsokszoroznák a Magyarországra betelepíteni kívánt migránsok számát, csakhogy borsot törjenek Orbán Viktor orra alá. Ezt titkos brüsszeli forrásokból tudjuk.)
3. A magyar kormány gazdaságpolitikájának köszönhető a gazdasági növekedés...
Téves és félrevezető adatokra, valamint az unortodox gazdaságpolitika által nem ismert modelleredményekre alapozva többször is írtunk arról, hogy Magyarország fejlődése csak, és kizárólag az uniós forrásoknak köszönhető, de ebben sem mondtunk igazat. Az adatok, amelyre alapoztuk írásainkat, uniós adatbázisokból származnak, azt pedig jól tudjuk, Brüsszel előszeretettel ferdíti meg a valóságot olyan adatokkal, amelyekkel keresztbe tehetnek Orbán Viktor sikeres gazdaságpolitikájának.
A magyar gazdaság szárnyalása valójában a magyar kormány sikeres gazdaságpolitikájának köszönhető, a negatív hullámok pedig annak köszönhetőek, hogy Soros György sort-pozíciókkal próbál meg keresztbe tenni a magyar piacoknak. 
4. Nem közpénz a közpénz!
Mi sem bizonyítja jobban, hogy a magyar bíróságokat a Bilderberg-csoport irányítja, mint az, hogy a Legfelsőbb Bíróság és az Alkotmánybíróság szinte egyszerre, összehangolva mondta ki, hogy a közpénz márpedig közpénz, és a jegybanknak ki kell adnia az alapítványainak gazdálkodását. Bár a vitában mi is amellett foglaltunk állást, hogy a közpénz márpedig közpénz, jobban végiggondolva, sem nekünk, sem a taláros testületeknek nem volt igaza. Kósa Lajos zseniális nyilatkozatában magyarázta meghogyan lehetséges ez, ember legyen a talpán, aki nem az új Einstein-t látja a debreceni politikusban. „Ha azt feltételezzük, hogy az MNB-alapítványai közpénzként viselkednek, akkor nem lehetnek alapítványok. Ezek után még van, aki kételkedik a fekete lyukak létezésében? 
5. Matolcsy György a legsikeresebb jegybankár
2016-ban Soros György utasítására a Ténytár is támadást indított a jegybank ellen, de ez csak és kizárólag annak tudható be, hogy nem vagyunk hajlandóak elismerni Matolcsy György érdemeit, valamint az unortodox gazdaságpolitika sikereit. Pedig a rendszerváltás óta még nem volt ennyire sikeres jegybankelnök Magyarországon: úgy csökkentette rekord alacsony szintre a jegybanki alapkamatot, hogy közben még az infláció is eltűnt Magyarországról, és a jegybank is rekordnyereséget termelt. Matolcsy György sikereit mi sem bizonyítja jobban, minthogy a fiatalabb korosztályban is felfigyeltek már a tehetségére. Ezúttal is szeretnénk elnézést kérni a jegybankelnöktől az őt ért nem tisztességes támadások és a félrevezető bejegyzések miatt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.