2016. december 24., szombat

ÚJRAHASZNOSÍTOTT KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2016.12.23.


„Orbán Viktor felkérte Dobogókőn a Fidesz elnökségét, hogy Áder Jánost javasolják ismét köztársasági elnöknek- tudta meg az atv.hu.” (Megvan a következő köztársasági elnök?)

Nagy kő esett le a hír hallatán minden derék, magyar polgár szívéről. Sokan már azon aggódtak, hogy valami ágrólszakadt szocialistát, esetleg Arnold Alois Schwarzeneggert jelöli a Fidesz Magyarország államfőjének, hogy hivatásszerűen elszöszmötöljön azzal a nemzeti egységgel, ami nem is létezik.

A menyasszony még nem döntött. Ha létrejön a parti, Áder János számunkra beígért ENSZ főtitkársága valószínűleg eltolódik az elátkozott, 2017-es vizes világbajnokság utáni időszakra.

Egyes rossz nyelvek szerint maga Kövér László, az Országház szigorú biztonsági főnöke beszélte rá a rettenetesen keményfejű miniszterelnököt arra, hogy nyertes csapaton ne nagyon változtasson. Áder eddig se csinált semmi különösebbet, ezután sem kell azon aggódni, hogy váratlan módon, hiperaktív tevékenységbe kezd.

A köztársasági elnök az öt legfőbb magyar közjogi méltóság közül az első és egyben a legutolsó.

Schmitt Pál szégyenletes elnöksége után, ennek a funkciónak amúgy sincs túl sok jelentősége. Bárkiből lehet köztársasági elnök, feltéve ha kijárta a négy elemit és nagyjából elboldogul a nyomtatott nagybetűkkel, valamint a közlekedési táblák beazonosításával.

Áder János messze értelmesebb a diszlexiás, erősen jellemhibás, de mindenre elszánt ex-vívóbajnoknál. Ha a jelenlegi államfő úgy látja jónak, nagyon éles esze van, ha meg arra van szükség, egyszerűen hibernálja magát, miközben még az arcizma sem rezdül meg. Sőt a bajusza is a helyén marad.

Amikor Áder volt a FIDESZ frakcióvezetője, olyan ügyesen manőverezett és kombinált, hogy ellenzékből szépen megválasztották maguknak Sólyom Lászlót a saját köztársasági elnöküknek. Szili Katalin megtapasztalhatta azt az érzést, milyen is az, amikor ott áll Isten jámbor teremtménye magányosan, hülyén, mindenki által mélységesen megvetve. Úgy tűnt nagyon élvezte ezt a helyzetet. Az említett érzéssel később maga Sólyom László is megismerkedhetett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.