2016. december 22., csütörtök

ÚRI MURI

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2016.12.22.


A valamely különös ok miatt külügyminiszternek nevezett futsalügyi szakember önelégülten jelentette be, hogy hajdan ordibált Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkárral, mert nem tetszett neki a ténykedése. Nem szép dolog ez, hölggyel nem szokás üvöltözni – bár vak komondoros időkben ki tudja -, másrészt pedig diplomáciai körökben amúgy sem komilfó az ilyesmi. De ezt honnan is tudhatná ez az éretlen ember, ugyanis nem volt neki gyerekszobája, és egyetlen érdeme a hűség.


Különben is, a világ valamennyi nagykövetét magához rendelte már, a létező összes külügyminisztert kioktatta, mert azt véli, hogy a hivatal, amit a főnökétől kapott, így működik Pedig nem. Nincsen egyedül ezzel a kiskakas-mentalitással – amely a kőbunkó eufemisztikus változata -, élénken él emlékezetünkben, amint épp prime minister O. V. hívta ki a budi mellé vasvellázni Andre Goodfriendet, ekképp: „Álljon ki, legyen férfi, és vállalja, amit állít!”. Nem véletlenül vagyunk Európa hülyéi...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.