2016. december 27., kedd

VESZPRÉMBŐL SZABOTÁLTÁK ORBÁN FEJÉR MEGYEI INTERJÚJÁT

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: B1blog
2016.12.27.


Korábbi írásaink itt:

Most már biztos, hogy belső ember hekkelte meg az Orbán-interjút

Egy igazi ellenálló rejtőzködik Orbán földijei között

Természetesen, ahogy az illik, komoly vizsgálat indult, hogy kiderítsék, vajon ki hekkelte meg a Fejér megyei Hírlapban megjelent Orbán-interjút.

A lap munkatársai között az is elterjedt, hogy esetleg a Mediaworks kiadó maga követett volna el önprovokációt, hogy aztán erre hivatkozva elküldhessék a dolgozókat.

Ugyanis többé-kevésbé nyílt titok, hogy mindenkitől meg kívánnak szabadulni, aki nem elég fideszes, aki nem áll be a sorba, akiről feltételezik, hogy nem szolgálja majd elég hűségesen az új urakat – akiket valahol Mészáros Lőrincen is túl, Orbán környékén kell keresni.

Más ott dolgozók viszont azt mondják, hogy az önprovokáció nem túl valószínű, már csak azért sem, mert a Mediaworks „tartalomfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese”, a megbízhatóan elfogult, jobber Csermely Péter több izgatott telefonbeszélgetést is folytatott
a Fejér megyei lap vezetőivel, hogy kiderítették-e már, hogy ki írt bele a Kis Vezető szövegébe.

Számítógépeket kezdtek el vizsgálni, a potenciális gyanúsítottak laptopjait, gépeit számítástechnikai szakértőknek kellett átadni, hogy azok ellenőrizzék, esetleg azokról nyúltak e bele a szent szövegbe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.