2016. december 29., csütörtök

VIKTOR NEM MENNI AMERIKA

HUPPA BLOG
Szerző: Fábián András
2016.12.29.



A magyar-amerikai kapcsolatok Obama elnökségének második négy évében érték el negatív csúcspontjukat. Az elmúlt durván hat és fél év az első perctől abban az izzadtságszagú törekvésben zajlott, hogy rávegyék az amerikai kormányzatot, hogy az elnök fogadja a magyar miniszterelnököt. Ma már tudjuk, hogy pár protokoll-fényképen kívül a próbálkozás abszolút kudarcot vallott, annak ellenére, hogy a korábban a magyar imázs fellendítésén munkálkodó Fellegi Tamás eredménytelensége után, nagy összegért, még egy republikánus (!) lobbistát is felfogadtak a Századvégen keresztül. A megbízott cég a Liberty International Group LLC egy legálisan bejegyzett lobbi-cég, amelynek elnöke a republikánus Connie Mack IV., aki 2005 és 2013 között tagja volt az Egyesült Államok képviselőházának. A befektetett 1,4 milliárd forint (!) – mára kiderült – az ablakon kidobott pénz volt.

Nem csak az amerikai elnök, de külügyminisztere sem vette a fáradtságot, hogy fogadja a magyar állampárt politikai és diplomáciai képviselőit. A legmagasabb szint, ameddig az elmúlt néhány évben a magyar külügyminiszter eljutott, Victoria Nuland, az USA európai és eurázsiai ügyekért felelős amerikai külügyi helyettes államtitkára volt. Úgy alakult azonban, hogy Nulanddal Orbán és Szíjjártó alaposan bevásároltak. Az államtitkár asszony beszédeiben rendre kritikusan felhánytorgatta az orbáni illiberális demokrácia erőltetését, a nacionalizmus felkorbácsolását, a sajtószabadság korlátozását, a civil szervezetek démonizálását és zaklatását. Ez utóbbiról 2014-ben Obama elnök is említést tett egy beszédében. Nuland nem hagyta szó nélkül hazánk Oroszországgal szembeni energiafüggőséget, a Putyinnal való bratyizást és a Magyarországon tapasztalható rendkívüli mértékű, intézményes korrupciót sem. A csörte izgalmas és mindmáig itt-ott kissé homályos fejezete volt a Goodfriend ügyvívő hazarendelését eredményező kitiltási botrány (Vida Ildikó, Gíró-Szász András, Seszták Miklós, Habony Árpád, Heim Péter és később Lázár János neve forgott akkoriban a szőnyegen)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.