2017. január 15., vasárnap

A SÁTÁN CIVILJEI

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2017.01.14.



„A CÖF és az álcivil szervezetek között Soltész szerint az a legnagyobb különbség, hogy a CÖF Soros Györgyéktől és külső kormányoktól nem kap támogatást.” (Soltész: Soros arra számított, hogy tovább garázdálkodhat Magyarországon)

Fenti, bölcs, lényegre törő megállapítását Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, a „PolgárPortálnak” adott interjújában osztotta meg a garázdálkodás iránt érdeklődőkkel. Talán akad néhány ellenséges érzületű, hontalan bitang, akik nem tudják, hogy ezt a színvonalas portált a magyar civil együttműködés működteti. Soltész államtitkárt elfogultsággal megvádolni így tehát semmiképpen sem lehet, mivel ő egészen és konkréten az.

A gombnyomásra nekibőszült államtitkár szerint a CÖF tevékenysége azért nem minősülhet garázdaságnak, mivel külföldről nem kapnak támogatást. Teljesen tiszta, világos érvelés. Logika ugyan nincs benne, de mostanában igazából arra nincs semmi szükség.

Németh Szilárd is valami hasonlót próbált megfogalmazni, de jóval kevesebb sikerrel, mivel ő teljesen belezavarodott a saját maga által összetákolt érvrendszerbe:

„Azokkal a szervezetekkel nincs baj, amelyek nem fogadnak el külföldi támogatást, és nem arra építenek, hogy a külföldi megbízó nyelvi és logikai definíciós terében próbáljanak működni, megfelelni a megbízásoknak." A nyelvi és logikai definíciós tér konkrét meghatározása legyen Németh Szilárd feladata, mivel ő hozta világra szörnyű kínok közt a fent idézett nyelvi torzszülöttet.

Érdemes azonban konkrétan felsorolni azokat a sátáni szektákat, amelyek ebben a misztikus definíciós térben tartózkodnak és ezzel kimondottan felbőszítették a jámbor és istenfélő Soltész államtitkárt. A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ő maga egy olyan párt, konkrétan a KDNP tagja, amely párt széleskörű társadalmi felhatalmazással ugyan nem rendelkezik, de ez egyáltalán nem zavarja meg őket rendszeresen elkövetett garázdálkodásaik során.

Soros György - azaz az imperialista, szabadkőműves háttérhatalmak - eltakarításra váró, láncos kutyái (lásd. Csahos Fenevad) az alábbiak:

Eötvös Károly Intézet

Az Intézet fő célja az alkotmányosság, a demokratikus jogállam, és az egyéni jogok szabadelvű felfogásának terjesztése. Mivel ezeket a magyar kormány a maga céljaira sajátította ki, ezért ezeknek Istentől elrugaszkodott, liberális értelmezése magától értetődően üldözendő cselekedetnek számít a polgári, keresztény Magyarországon.

Krétakör Alapítvány

Ez az Alapítvány egy olyan műhely, amelyben a teljesen haszontalan, nevetséges, nemzeti konzultációkon kívül, más formában is el tudják képzelni a társadalmi párbeszédben való részvételt. Áruló tevékenységük az állami direkt marketingnél jóval kevesebb pénzbe kerül, azaz rendkívül káros hatással van a polgári, keresztény Magyarország működtetésére.

Transparency International

Fő tevékenységük a korrupció elleni küzdelem, ami azért rendkívül veszélyes, mivel ezzel Magyarország legfőbb gazdasági erőforrását veszélyeztetik. A polgári, keresztény Magyarország ezt az általuk elkövetett felelőtlen garázdálkodást semmiképpen sem tűrheti el.

K-Monitor Közhasznú Egyesület

„A K-Monitor célja a korrupcióval és a közpénz-figyeléssel kapcsolatos szemléletformálás és ismeretterjesztés, amihez kutatásainkkal, elemzéseinkkel és ajánlásainkkal is hozzájárulunk.” Ebből az aljas szándékú definícióból jól kitűnik, hogy egyértelműen hazaáruló, kormányellenes tevékenységet folytatnak, amit a polgári, keresztény Magyarország teljes joggal tart üldözendő cselekedetnek.

Társaság a Szabadságjogokért

Emberi jogvédő szervezet, ami azt jelenti, hogy jelentős politikai korrektség befolyása alatt állnak (lásd. pokolfajzatok). A társaság fő célja, hogy az ország lakossága megismerhesse az alapvető emberi jogokat, és ezen ismeretek birtokában védekezhessen a hatalom túlkapásai ellen. Mindez tejesen ellentétes a magyar kormány célkitűzéseivel és semmiképpen sem egyeztethető össze a polgári, keresztény Magyarország érdekeivel.

Roma Education Fund

Leginkább azzal foglalkoznak, amivel Farkas Flórián nem, és ezzel a magyar kormány érdekeit jelentően veszélyeztetik. Egy polgári, keresztény Magyarországon a cigányság érdekeit – mivel állandóan növelik a szegénységben élők számát – nem nagyon érdemes figyelembe venni.

Minden eszközzel vissza kell szorítani, és el kell innen takarítani őket, mivel csak azért vannak, hogy a globális nagytőkét és a politikai korrektség világát átnyomják a nemzeti kormányok fölött. Kivéve persze Farkas Flóriánt és barátait, mivel ők kizárólag saját magukat nyomják át mindenhol.

C³ Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány

Ez az Alapítvány mindazt képviseli, amit Fekete György, az MMA elnöke világéletében megvetett és piszkos szívéből gyűlölt. Ezek az ártalmas, nemzetellenes tevékenységek a következőek: új tudományos, technológiai eredmények, felfedezések kulturális alkalmazásának, kreatív használatának, innovatív művészeti lehetőségeinek kutatása, fejlesztése, támogatása; új projektek létrehozása, művészeti, tudományos, kommunikációs, oktatási és kulturális programok kezdeményezése, megvalósítása és támogatása. Egy polgári, keresztény Magyarország ilyesmiket nem tűrhet el és nem nézhet el tétlenül.

PATENT Egyesület

Megátalkodott, engedetlen feministák gyülekezete. Ellenzik a nők ellen elkövetett erőszakot, kiállnak a nők jogaiért, valamit a női önrendelkezésért. Egy keresztény, polgári Magyarországon, mindezek kizárólag a férfiakra tartoznak. A nőknek így csak szülniük kell és nem kell komoly dolgokkal foglalkozniuk.

Háttér Társaság

Megrögzött szodomiták. Kiállnak a melegek jogaiért, amelyek egy polgári, keresztény Magyarországon nem léteznek. Minden igyekezetükkel akadályozzák a homoszexuáalisok gyógyítását, akik emiatt továbbra is vígan fertelmeskednek egymással.

Artemisszió Alapítvány

Mások elfogadásának és a multikulturalizmus terjesztésével mérgezik az egészséges, magyar nép lelkét. Azzal hencegnek, hogy olyan országban szeretnénk élni, ahol a sokszínűség érték. Pechjükre a keresztény, polgári Magyarország pont nem ilyen.

NANE - Nők a Nőkért az Erőszak Ellen Egyesület

„A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület 1994-ben jött létre. Az Egyesület célja, hogy fellépjen a nők és a gyerekek ellen elkövetett párkapcsolati és családon belüli erőszakkal szemben; tevékenysége egyéni, közösségi és társadalmi szinten folyik.” Ilyen szervezetnek a keresztény, polgári Magyarországon nincs semmiféle keresnivalója, mivel itt a család a legfőbb érték, azaz a magántulajdon egyik formája.

Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség

„A Szövetség 2003. október 3-án alakult. A Női Érdek hosszú távú célkitűzése, hogy a magyar nők társadalmi és jogi egyenlőséghez hozzájáruljon, szemléletváltozást indítson el a nemek esélyegyenlősége tekintetében.” Feminista perszónák, akik nem tartják be a Biblia előírásait. Mások se nagyon, de ők legalább azt állítják magukról, hogy igen, miközben állandóan egy keresztény, polgári Magyarországra hivatkoznak.

Kék-Pont

Tűcsereprogrammal és más istentelen cselekedetekkel foglalkoznak. Céljuk a szenvedélybetegségek megelőzése, kezelése és a függőségek által okozott ártalmak csökkentése az egyén, a család és a társadalom vonatkozásában egyaránt. Nem véletlen tehát, hogy bűnös cselekedeteikkel teljesen kihozták béketűréséből a galamblelkű Németh Szilárdot. Ő személy szerint inkább egy polgári, keresztény Magyarországot szeretne maga körül látni és nem drogambulanciákat, valamint tűcsere-programokat.

A nemzetközi karvalytőke szolgálatában álló zsoldosok serege tehát felsorakozott, nekünk már csak jól le kell birkóznunk őket.

„Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van.”

Soltész Mikós az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint a szóban forgó kártékony szervezetek magyarországi garázdálkodásával szemben a CÖF „az egyház, a családi közösségek, a köznevelésben való javulás, az egészségügy és a szociális terület felemelése, illetve amellett áll ki, hogy egy ország maga dönthesse el a migrációban való részvétele mértékét.”

Minő csodás tobzódása az álszent hazugságoknak.

Egy olyan országnak, amelynek ilyen keresztény, polgári kormánya van, semmi szüksége sincs külföldi ellenségekre. Bőven megfelel számára erre a célra a saját kormánya is.


1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.