2017. január 3., kedd

CIVILEK VÉGEZTÉK EL AZ ELLENZÉK MUNKÁJÁT: MEGMUTATTÁK, AKAD KÖZTÜK KÜLÖNB ORBÁN EMBERÉNÉL

MAGYAR NARANCS 
- HÍRNARANCS BLOG
Szerző: narancs.hu
2017.01.02.


Évi 10 millió jár az új udvari fotósnak, meg zsiráfka. Részünkről BÚÉK!

Találtak valakit Áder János helyett

Állampolgárok egy – művészekből és közismert értelmiségiekből álló – csoportja kezdeményezi dr. Majtényi László megválasztását államfőnek. A magukat „Elnököt a köztársaságnak” csoportnak nevezők közleményben állnak ki jelöltjükért. A jelölést Székely Sándor fővárosi képviselő jelentette be.

A jelölésről szóló közlemény teljes terjedelmében az aláírók nevével itt olvasható.

Új személyi fotósa van Orbán Viktornak


Szecsődi Balázst választották Orbán fotósának, miután Burger Barna, aki 23 évig fényképezte a miniszterelnököt, izomsorvadásos betegsége miatt visszavonult. Szecsődiről keveset tudni, a Linkedin-profilja alapján 2010 és 2016 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre járt, és az elmúlt egy-két évben már feltűnt Orbán fotósaként – írja az Index. Havi 12 napot kell majd dolgoznia, amiért 833 ezer forintot keres, azaz évente több mint 10 milliót. A „művészfotók” elkészítésén kívül be kell segítenie az ide érkező külföldi vendégek fotósainak, és ha úgy adódik, vizuális tanácsot is kell adnia...

Újévi zsiráfka

Január 1-én zsiráfborjú született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Santana, az anyaállat az állatkert legidősebb zsiráfja. A kicsi zsiráffal minden rendben van, születése után lábra állt, evett is, egyelőre elkülönítve tartják, de napokon belül elkezdik összeszoktatni a többi zsiráffal, s a közönség is láthatja.

Zsiráfborjú az év első újszülöttje
Megszületett állatkertünk idei első újszülöttje: egy egészséges zsiráfborjú, aki épp január 1-én jött a világra.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.