2017. január 4., szerda

MEGDÖNTENI ORBÁN VIKTORT (INDUL A VONA AUSCHWITZBA)

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2017.01.03.



Tanult barátaim többsége is bedőlt Medgyessy Péternek, és most arról vitatkoznak, hogy össze kell-e fogniuk a demokratikus ellenzéki pártoknak a Jobbikkal, hogy leválthassák Orbán Viktort és a Fideszt. Legtöbben azon az állásponton vannak, hogy nem kell, mert nem szabad: demokrata nem szövetkezik nácikkal.

Vona Gábort és a Jobbikot nem kérdezte senki erről, de a válaszuk enélkül is ismert. Közleményt adtak ki, melyben a nekik fel nem tett kérdésre egyetlen szóval válaszolnak: nem.

Az már első megközelítésben is látszik, hogy Medgyessy Péter részéről zavarórepülésről van szó. Hamarosan talán kiderül, hogy mi a célja ezzel a volt miniszterelnöknek – Orbán Viktor és a Fidesz eltávolítása a hatalomból biztosan nem.

Én személy szerint hajlandó lennék elhinni a Jobbikról, hogy nem náci, hanem, ahogyan újabban mondják magukról, néppárt. Ehhez azonban nem elég az, hogy Vona Gábor levelet írt a zsidó közösségeknek hanuka alkalmából. És az is kevés, hogy ebben a levélben azt sugallta, hogy a korábbi elfogadhatatlan megnyilvánulások a Jobbik kamaszkorából származnak, azóta kinőttek ebből, s érett korukban már nem zsidóznak, nem vernek melegeket, és csak igen ritkán uszítanak a cigányok ellen.

Talán, ha Vona elmenne Auschwitzba, és nem szólna semmit, csak állna ott némán, kezében egy kaviccsal. De lehet, hogy még ez sem lenne hihető – a tigrist is csak úgy lehet rávenni, hogy növényt egyen, ha nem engedjük hús közelébe.

Zárójelben jegyezném meg, mert úgy gondolom, hogy ez a legfontosabb ebben a történetben: Orbánt és a Fideszt jelen állás szerint demokratikus úton nem lehet leváltani. Sem a Jobbikkal, sem a Jobbik nélkül. Úgy alkották meg a választási rendszert, olyanná alakították a jogrendet, hogy ilyen „baleset” még véletlenül se fordulhasson elő. Még akkor sem, ha hiba csúszna a gépezetbe.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy Orbán és a Fidesz örökké uralkodni fog a magyarokon. Sokáig tart még a hatalmuk, de – talán az időt leszámítva – semmi sem végtelen.

Belülről fogják majd megbuktatni magukat. Nem most lesz ez, de nem is nagyon soká. Amikor majd elfogynak a jó legelők, és a közepes minőségű szántóföldekből sem marad elegendő. Amikor tovább szűkülnek a vadászterületek, vagyis, nem lehet már annyit lopni, amennyi az éhes szájaknak szükséges lenne...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.