2017. január 3., kedd

MEGHALT KAKUKK GYÖRGY


ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Átlátszó
2017.01.03.



Elhunyt Kakuk György újságíró, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja, lapunk rendszeres tudósítója, szerzője.

A hvg.hu értesülése szerint Kakuk György szívinfarktust kapott, 52 éves korában hunyt el.

Debrecenben született, Szegeden végzett jogot. Tagja volt a nemzeti kerekasztal-tárgyalások büntetőjogi albizottságának. 1989-től a Mai Nap majd a Kurír újságírója, 1992-től a Magyar Televízió és a Magyar Rádió munkatársa, 1995-től mindkét helyen külpolitikai szerkesztő volt. 1998-tól a TV2 koszovói kiküldött tudósítója, később az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), illetve az ENSZ koszovói, majd kelet-timori misszióinak munkatársa volt. 2014-ben a DK polgármesterjelöltje volt az I. kerületben.

Kakuk György cikkei az Átlátszón

A Közel-Kelet már a harmadik világháború hadszíntere – Bese Hozat, a KCK társelnöke

Sátortábor a sártengerben: Kakuk György ismét a menekültek nyomában

“Íróasztal mögül nem lehet megérteni” – Görögországtól Magyarországig utazott a menekültekkel egy újságíró

A szerb-magyar zöldhatáron mindenki fizetős – így ért véget az El Camino de Balkan

El Camino de Balkan: Magyarkanizsán naponta legalább ezer iraki és szíriai megy keresztül

El Camino de Balkan: a belgrádi közparkok tele vannak menekültekkel

Macedónia és Szerbia határán az El Camino de Balkan

El Camino de Balkan: vonattal és busszal Skopjéba

Hangulatjelentés Gevgelijából – már Macedóniában tart az El Camino de Balkan

Indul az El Camino de Balkan – gyalogtúra Görögországtól Magyarországig a menekültek között

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.