2017. január 7., szombat

SAVANYÚ KÉPPEL, KISSÉ RUSZTIKUSAN

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2017.01.06.



Elégedetten szemlélem szeretett demokratikus ellenzékünk országépítő munkáját.
Kuriózum ez a javából, hiszen a progresszió itt a hátrálásban testesül meg, márpedig ez egyedül a rákoknál mondható helyes haladási iránynak.
Mindenesetre az már látszik, hogy a 2018-as választásból nemigen lesz énekes halott, úgy fogunk pofára esni, hogy a Föld ellentétes oldalán a Csomolungmát meghaladó magasságúra púpozódik a táj, melynek hegyei-völgyei felismerhetően viselik majd Molnár Gyula és Gyurcsány Ferenc vonásait.
Úgy látszik, ennyire futja politikusaink fantáziájából, kezdeményezőkészségéből, tehetségéből - törődjünk bele.
Hogy aztán mi van a háttérben, azt csak az érintettek tudják, mi csak azt látjuk, hogy a politikai ellenfél hihetetlenül el van pofátlanodva, éppen olyan, mint a postás, aki a szabadságon levő férj szeme láttára dugja meg az asszonyt, miközben férjuramnak a farkával kell ütnie a taktust esküvői fényképének üvegén.
Nincs már szégyen, nincs szemérem, a média azon polemizál, hogy vajon kinőtte-e már a mi kettéfűrészelt óriásunk az országot, vagy amit tesz, az mégsem a világuralom megszerzésére tett kísérletének része?
Mindezt úgy, hogy az ország majd fele szegény, mint a templomi segédegér, emberek fagynak meg, hűlnek ki, gyerekek éheznek, miközben Szeretett Vezérünk számára készül Tisza István irodaberendezésének másolata.
Vesztett háború saját katonái által meggyilkolt miniszterelnöke a példakép.
Jellemző erre az eltorzult lelkületű szerencsétlenre.
De jellemző ránk is, akik elviseljük, hogy a Magyar Királyság lélekszámára, területére, gazdasági erejére méretezett Parlamentből a királyi hatalom szimbólumába költözzön - milliárdokért - egy tízmilliós, gazdaságilag, egészségileg és erkölcsileg rokkant operettállam erkölcsi kihívásokkal küzdő - és e küzdelemben folyamatos vesztésben levő - mentálisan zakkant politikusa.
Majd átépítjük a Parlamentet is, a kupolacsarnokban műfüves futsalpálya lesz, az üléstermekben edzőpályák, a főkapuban meg egy aranyból megszobort óriási segg, rávésve a Nagy Név, melyhez lógó nyelvvel úgy állnak majd sorba a népek nyalintani egyet, mint hajdan Lenint nézni álltak sorban, a Mauzóleum előtt, Moszkvában.

Közben a megszokott aláírónévsor köztársasági elnöknek jelöli Majthényi László volt ombudsmant, akinek annyi esélye van a poszt elnyerésére, mint a Semjén puskacsövét furulyának néző vadlibának.
Ennek dacára elfogadja a jelölést, mert valamelyik életidegen szerint ez majd azt bizonyítja, hogy tudunk köztársasági elnököt jelölni és ez pozitív üzenet a társadalomnak.
Szerintem meg ezzel azt üzenjük, hogy a balfasz ellenzék már megint bohóckodik, de közben, mintegy az előadás melléktermékeként legitimálja a választást.
Hogy miért kell égetni magunkat, azt senki nem tudja, kivéve talán a Habony-művek manipulátorait, akik az ilyen akciókat tervezni és szponzorálni szokták.
Merthogy ne mondja senki, hogy ez maguktól jutott eszükbe az igazlátóknak, egyidejűleg éppen most tett szert miniszterelnöki ambíciókra a szocialisták nagytalpú reménysége, aki bejelentkezett a posztra.
Ült Botka az ágya szélén, mikoron megjelent előtte az Úr angyala, meglengette szárnyait és szóla: Üzenetet hoztam néked, ó Szocialista Embertípus, az Úr engem küldött, nem a Postát, mert az már nemigen jár, hallgasd hát az igét, mely imigyen szól:
Feladatod a parlamenti választás közröhejjé tétele, tátsd hát nagyra tepsi szájad és tudasd a néppel, hogy csak most, csak nekik, csak te kellesz, hát szarni magasról az ellenzék megállapodására, te vagy a jelölt és punktum.
A Gyula majd elteszetoszáskodik, tanácstalanul forog majd körbe-körbe, mint kutya a farka után, de szólni úgyse mer, mert egyrészt nagy marha ember vagy, ha melléütsz is meghal, másrészt meg a Laci bácsi melletted áll, ha dobbant egyet a lábával, eltűnik a szoci pénztárcából a pénz, és Gyula költözhet tovább.
Majd Iványi tiszteletes ad neki is helyiséget, mint a többi hajléktalannak!
Ilyesmi nem történik véletlenül...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.