2017. február 12., vasárnap

A HOLNAP ÁRNYÉKA

KÉRI LÁSZLÓ BLOGJA
Szerző: Kéri László
2017.02.12.


"A holnap nem vet árnyékot a mára" - mondotta ezt egy közepes méretű, annál is kisebb jelentőségű, fejlődésében visszamaradó, stagnálásába mindinkább beletörődő európai ország harcias miniszterelnöke minapi - önünneplő - beszédében. Maga a beszéd a mentális leépülés szomorú példájaként leginkább azt mutatta meg, hogy az illető képzelt nemzetközi jelentőségét szeretné az egekbe tupírozni.

Sikerült is neki. Ott, akkor a gondosan kiválogatott, domesztikált közönsége előtt e kísérletével hatalmas sikert aratott.
Először tegyünk úgy, mintha semmit sem tudnánk, s próbáljuk meg a beszédet a lehető legsterilebb módon értelmezni. Mintha csak azt, és csak annyit tudhatnánk, amit az elhangzott mondatok alapján értelmezhetünk.
Aztán meg tegyünk úgy, mintha már a könyökünkön jönne ki a produkció, hiszen a mostani februári beszéd a tizenkilencedik alkalom volt arra, hogy főszereplőnk beírja/beerőszakolja magát az újkori történelembe. Ismerős már az előre kiszámítható színpadiassága, s azt is biztosan tudhatjuk, hogy hálás közönsége mely fordulatoknál válik majd boldogságtól túlcsorduló közösségé.
Legyünk hát először is naivak. Ülünk a tévé előtt, kezdődik a kormányfői évértékelő, letesszük az órák óta olvasott/jegyzetelt Cs. Szabó esszékötetet, s próbálunk erősen a miniszterelnöki mondandóra figyelni. Eleinte csak a keresetlen nyegleség, az üres hetykeség, a gondosan kiszámított poénok, a kimódolt eredetieskedés stílustalansága zavar. Fel sem tűnik a mondandó hiánya. Aztán előjönnek a várva várt siker-mutatók, az előadó ezekben a pillanatokban tán őszintén hiszi is, amit mond, meglehet, tényleg úgy tudja, hogy országa páratlan sikersorozatok hátán hasít előre, maga mögött hagyva minden bamba, az övénél tehetségtelenebb kormányokkal megvert nemzetek hosszú sorát.

A beszéd utolsó harmadában kibontakozó harcias hangvétel ezek után már nem is oly meglepő. A másnapi kommentárok dolgát megkönnyítendően még be is számozza (egytől ötig) az idei év Öt Nagy Támadást kivédendő feladatait. Nemzet és Brüsszel, Jók és Rosszak, angyalok és ördögök szakadatlan küzdelmének újabb epizódjai várnak ránk. (Ekkor már igencsak megbánjuk, hogy e fél órára félretettük Cs. Szabó kötetét.)


Nem mondhatjuk, hogy e fordulat felkészületlenül ért volna minket. Nem, ezt nem állíthatjuk...csak egy kicsit csodálkozunk. Nem kizárt, hogy egy kormányfő történelmileg rosszul ítéli meg a reá váró kihívások természetét. Az elmúlt évszázad hazai tapasztalatai alapján még az sem kizárt, hogy közvetlen politikai környezete sem alkalmas arra, hogy ebbéli tévedéseire rávezesse...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.