2017. február 17., péntek

AMERIKA KONSTANTINUSZI FORDULATA

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2017.02.17.


Az Amerikában zajló események hátterében egy történelmi fordulat áll, amely megegyezik azzal, ami 313-ban történt Európában. Amerikában most zajlik a konstantinuszi fordulat. Ennek bejelentése a National Prayer Breakfast (Nemzeti Ima Reggeli) keretében történt, de Trump és a neoprotestáns egyházak közötti szövetségkötés már korábban megtörtént.

Az esemény szellemi tartalmát tekintve azonos azzal, amikor Konstantin császár 313-ban kiegyezett az egyház ortodox irányzatával, amely később a keleti ortodoxiára és a római katolikus egyházra szakadt. Az állam és az egyház összefonódását megelőzte a keresztény egyház ortodox irányzatának hitehagyása, s az egyházon belüli császárság kialakulása.

A hierarchikus egyházi modell, amelynek csúcsán egy ember, s nem az Isten áll, megfelelt a világi hatalom formájának és természetének. Így alkalmassá vált arra, hogy a császárság és az egyház szövetsége létrejöjjön. Az egyház feje császár lett, az állam feje főpap is. A niceai zsinaton már Konstantin császár elnökölt. Ez az egyesülés okozta Európa 1500 éves szenvedését és nyomorát, háborúkat és népirtást.

Akiket a hitehagyott és evilági szervezetté vált névleges egyház az államhatalom erejével üldözött, azok a neoprotestáns evangéliumi egyházak elődei. Amerikát azok alapították, akik a császárság és a pápaság, a trón és az oltár szövetsége elől menekültek, hogy hazát és szabadságot találjanak. Ez a keresztény irányzat most bejárta az egykori ortodoxia útját Jézus Krisztus halálától 313-ig, és elérkezett saját konstantinuszi fordulatához.

Trump Konstantin szerepét tölti be, és minden szempontból megfelel az elődjének. Trump kísértetiesen hasonlít az előképéhez, aki soha életében nem tért meg. A hatalmat bitorolta, megölette az elsőszülött fiát, fürdőbe fojtatta a feleségét, mert azt gyanította, hogy a fiával vérfertőző viszonyt folytat. Unokaöccse, a családi öldöklés túlélője szerint Nagy Konstantin tudatlan volt, sem kormányozni, sem hadat viselni nem tudott. A gyilkosságokat leszámítva eddig tiszta Trump...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.