2017. február 19., vasárnap

AZ ÁTLÁTSZÓ OKTATÁS 7. HETI HÍRÖSSZEFOGLALÓJA

ÁTLÁTSZÓ OKTATÁS BLOG
Szerző: Kis György Márk
2017.02.19.


Ezeket mindenképpen olvasd el:

Perre mentünk a Debreceni Egyetemmel

Csak pénzért akarja kiadni az Egyetem a HÖK-tisztiviselőinek juttatásainak adatait, ezért keresetet nyújtottunk be az intézmény ellen. Az Egyetem a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, akik viszont nekünk adtak igazat. (Átlátszó Oktatás)

A kirúgás után beperli Antall Péter a jogászt, aki kiteregette a Tudásközpont működését
Miután a Facebookon előszeretettel cigányozó, arabozó, és hajléktalanozó Antall Péter kirúgta a megalázott munkatársáért kiálló Szert Boglárkát, be is perli őt. Állítása szerint nem azért vált meg tőle, mivel Szert felemelte a hangját kollegája nyilvános munkahelyi megalázása miatt, hanem mert sokat késett a munkahelyéről, becsmérelte az Antall-családot, és amúgy is átszervezések voltak. A családját is az évi 600 millió forint közpénzből működő Antall József Tudásközpontnál alkalmazó Antall szerint még az eset fényében is vállalható, hogy ő az alkalmazottait egy Facebook-lájktól is eltiltja. (ATV)

30.000 szakgimnazista előtt áll egy jogsértő érettségi

Az oktatási jogok biztosa szerint is jogsértő, hogy a 2017-es szakmai érettségik követelményeit decemberben hirdették meg. Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman szerint sincs jobb megoldás annál, mint az eddigi szabályok kitolása néhány évig, hogy az átalakuló rendszert felmenő módon vezessék be, ne pedig egyik évről a másikra. A minisztériumból eddig senki nem fogadta a tiltakozó diákokat, a megoldáshoz viszont parlamenti törvénymódosításra lesz szükség. (Kettős Mérce)

Balog Zoltán szerint minden rendben, a kutatások szerint viszont a fiatalok egyharmada külfödre menne
A Magyar Ifjúság 2016 kutatás megjelenése borzolta fel a kedélyeket a héten. Balog Zoltán miniszter szerint Magyarország a fiatalokkal együtt erősödik. Ennek ellenére a magyar fiatalok harmada külföldre menne, ezek fele pedig maradna is kinn. Egyre kevesebb fiatal jár iskolába, él házasságban, és egyre kevesebbet olvasnak. Nem bíznak a közintézményekben, és tovább csökkent a közügyek iránti érdeklődésük. Egyre nagyobb problémának érzik a létbizonytalanságot, a kiszámíthatatlan jövőt, és a céltalanságot. (Index)

Felháborodtak az ifjú kereszténydemokraták, mert az ELTE “nem a magyar jövőt szolgálja”
Számonkérő nyílt levelet címzett az ELTE rektorának Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, melyben sérelmezi, hogy az ELTE egy új mesterszakot indít Gender Studies (Társadalmi Nemek Tanulmánya) néven, mivel ez elindulás egy lejtőn, a meleglobbi kiszolgálása. Felvetése szerint ezekből az erőforrásokból inkább egy, a családokkal foglalkozó képzést kéne felállítani, a mostani “nonszensz őrültség” helyett. (HVG)

Ha van még időd:

Újabb iskolát nyit a Prezi egyik alapítója.
Halácsy Péter a második iskoláját tervezi megnyitni a már létező mellé, ami mellett három óvoda is működik. A Budapest School alapelve, hogy minden társadalmi rétegből beemeljenek diákokat, akik egymástól is tanulnak, és felkészítik őket a 21. század kihívásaira. “Senki sem tudja ma megmondani, milyen tudás kell majd akkor, de két dolog biztos: egyrészt ezt nem lehet a 150-200 évvel ezelőtt megalkotott, és azóta toldozott-foldozott módszertannal megtanítani, másrészt a 20-30 év múlva jelentkező kihívások kezelésében a kritikai gondolkodás, a kreativitás, a világ dolgai iránti nyitottság biztosan segíthet” – mondta el Halácsy. (Index)

Tüntetést szerveznek a gyakornokok a fizetés nélküli munka ellen. Számos világvárosban fognak megmozdulni, hogy tiltakozzanak a tehetős cégek azon gyakorlata ellen, hogy nem nyújtanak kompenzálást a gyakornokaiknak, akik munkája sok esetben már szakmai hozzáadott értéket is tartalmaz. (Facebook)

A veronai buszbaleset hatására valóban szigorítani készül az EMMI. Palkovics László államtitkár kizárja az este 11 és hajnal 4 óra közötti utazást, belföldön és külföldön egyaránt – tanúsítja egy belső levelezés. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének társelnöke, Pencz Zoltán szerint felelőtlenség lenne, ha egy tisztázatlan körülmények között bekövetkezett baleset alapján kerülne sor szabálymódosításokra. (24.hu)

Szexuális felvilágosítást nyújt a pornóoldal Utah-ban, miután az állami törvényhozás levette azt a tantervből. Az xhamster videómegosztó ezért felkínálja főoldalán a Utah államból internetező böngészőknek, hogy pornóvideók helyett nézzék meg a The Box nevű Youtube-csatornát, ami igen népszerű, és felvilágosítással foglalkozik. (Guardian)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.