2017. február 19., vasárnap

BERLINALE - ENYEDI ILDIKÓ ALKOTÁSA NYERTE A LEGJOBB FILMNEK JÁRÓ ARANY MEDVÉT

GÉPNARANCS - GUMISZOBA BLOG
Szerző: Gépnarancs
2017.02.18.


Magyar alkotás eddig egyszer nyert Arany Medvét: Mészáros Márta Örökbefogadás című drámáját 1975-ben tüntették ki a Berlinale legfőbb elismerésével.

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása nyerte a legjobb filmnek járó Arany Medve díjat a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) szombat esti díjkiosztóján.

A rendező az elismerés átvételekor azt mondta, hogy egy annyira egyszerű filmet akartak készíteni, „mint egy pohár víz”, a munka mégis nagyon kemény volt. A legnehezebb az volt benne, hogy miként „rejtsék el” az alkotásban a film témáját, amely csak „jószívű” embereknek mutatkozik meg.

A Berlinalén nemcsak a zsűriről bizonyosodott be, hogy „nagy szíve van”, hanem a nézőkről is, akik „csodálatosan” fogadták az alkotást – tette hozzá a Simon mágus után 18 évvel új nagyjátékfilmmel visszatérő Enyedi Ildikó, aki a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is elnyerte a Berlinalén.

Mécs Mónika producer köszönetet mondott a rendezőnek és a stábnak a munkáért, a Magyar Nemzeti Filmalapnak a támogatásért, és a Berlinale szervezőinek is, azért, hogy „felfedezték” a filmet.

A Magyar Nemzeti Filmalap vezetője, Havas Ágnes az MTI-nek azt mondta, hogy „hatalmas elismerés ez a sok-sok díj. Nagyon örülünk, hogy megállíthatatlanul folytatódik a magyar filmek diadalútja a legfontosabb nemzetközi seregszemléken. Gratulálunk az alkotóknak! Nagyon büszkék vagyunk rájuk”.

Magyar alkotás eddig egyszer nyert Arany Medvét: Mészáros Márta Örökbefogadás című drámáját 1975-ben tüntették ki a Berlinale legfőbb elismerésével.

A Testről és lélekről egy vágóhíd gazdasági igazgatója és egy minőségellenőr – egy középkorú férfi és egy fiatal nő – kapcsolatát mutatja be. A két félénk, visszahúzódó személyiséget az köti össze, hogy ugyanazt a visszatérő álmot álmodják.

Enyedi Ildikó alkotása az Inforg-M&M Film gyártásában, a Magyar Nemzeti Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika mellett Muhi András és Mesterházy Ernő, operatőre Herbai Máté. Főszereplője Borbély Alexandra, a budapesti Katona József Színház társulatának tagja és Morcsányi Géza, akinek ez az első színészi alakítása. A filmben látható többek között Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is.

A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. Legfőbb díjaiért – az Arany Medvéért és a fő alkotói kategóriákban kiosztott Ezüst Medvéért – 18 alkotás versenyzett az idén. A vasárnap véget érő 11 napos fesztiválon valamennyi szekciót együttvéve 403 alkotást mutattak be...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.