2017. február 12., vasárnap

ÉS MIUTÁN MINDEN HAZAÁRULÓ LIBERÁLIST MUNKATÁBORBA ZÁRTAK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017.02.12.


2037. július 35. szerda

Ez a nap is úgy indult, mint a többi. A párthatározatnak megfelelően reggel felkelt a nap, lassan lecsöpögött a kávé az M&M (Mészáros és Mészáros) gyártmányú kávéfőzőből, amibe kizárólag az M&M márkájú kávé kompatibilis. Igaz, mást nem is lehet kapni. A Keményen Dolgozó Kisember elszürcsölte a pörkölt tevepata és disznószar aromájú nedűt, elöblítette a csészét a vödörben, amibe az esővizet szokta gyűjteni. Ivásra kizárólag az M&M márkájú ásványvizet, illetve a Nemzeti Csapvizet lehet használni, már akinek telik rá. A többieknek – a Nemzeti Összetrtozásintézet és Ellenőrzési Hivatal szakvéleménye alapján – jogukban áll tavasztól őszig esővizet, télen havat gyűjteni az erre a célra rendszeresített, hitelesített gyűjtőedényben, melyet az O&T (Orbán és Tiborc) gyárt és forgalmaz. A hó, valamint esővíz gyűjtés literenként jóval kedvezményesebb, mint a vezetékes víz, a kormány az áfáját is csökkentette 32 százalékra, hogy az alacsonyabb keresetűek is hozzá tudjanak jutni a napi kortyolnivalóhoz.

Szerencsére a mosakodáshoz és mosáshoz nem kell vizet gyűjteni, mióta Schmidt Mária áttanulmányozta a régi dokumentumokat és kimutatta, hogy az ősmagyarok soha nem tisztálkodtak. Erre a kutatásra alapozva a Bogár-Lánczi-Fricz-Bayer nevével fémjelzett Tudományos Akadémia tudományos kísérletekben bebizonyította, hogy azért nem fürödtek az ősmagyarok, mert a bőrükre került víz roncsolja az úgynevezett magyar-DNS-t. Természetesen nem a DNS magyar, hanem annak egy nagyon csavaros szakaszáról bizonyította be a tudomány, hogy kizárólag a magyarok rendelkeznek ilyennel. Mióta ezt a tudományos tényt leközölte az IdőSrácok és a Nyolcorigó, azóta senki nem mosakszik, aki magyar.

Az ország rendelkezésére álló vízkészleteket Magyarország Örökös Kormánya és Szeretve Tisztelt Uralkodója – mindkét funkciót Orbán Viktor tölti be két évtizede – külföldre értékesíti az ország érdekében. A kifolyt vízért befolyt bevételt Örökös Orbán Viktor elteszi a Keményen Dolgozó Kisemberek számára és csak kérni kell, amikor szükség van rá. Eddig ilyesmi nem fordult elő.

Tehát emberünk elkortyolta a reggeli kávéját, majd bekapcsolta a Rogán Számítógép és Helikoptergyár által forgalmazott laptopot és megnézte a Nemzeti Internet legfrissebb híreit. Ez lényegében egy zártláncú videócsatorna, mióta az ország lecsatlakozott a vilghálóról az emberek érdekében, azóta innen lehet tájékozódni. És miután először minden hazaáruló liberálist munkatáborba zártak, majd – a nép nyugalmának érdekében – minden írni-olvasni tudót is átnevelőtáborba gyűjtöttek, nem is lenne értelme az írott sajtónak, ezért rövid, hangalámondásos formában tájékoztatták teljeskörűen a lakosságot.

A Keményen Dolgozó Kisember innen tudta meg, hogy ma nagy nap van. Minden évben országos ünnepséget szervez az özv. Vajna Tímea Örömközpont az abban az évben nyugdíjba vonuló polgárok tiszteletére. Idén 17 nyugdíjbavonulót köszönthet az ország, ennyien érték meg a 103 éves életkort, ami az állami nyugellátásra való jogosultság alapfeltétele...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.