2017. február 22., szerda

MA 103 MILLIÓ FORINTTAL DRÁGULT A TEGNAP ÁTADOTT DAGÁLY USZODA

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Erdélyi Katalin
2017.02.22.


2017. február 21-én volt a Dagály Úszóaréna ünnepélyes átadása, ahol Fürjes Balázs bejelentette, hogy a szerződésben vállalt határidő előtt és költségkereten belül elkészült a nyári vizes világbajnokság központi létesítménye, amelyet Duna Arénának kereszteltek el.

A köznyelvben csak Dagálynak nevezett gigauszoda, ami a terveken még egy csillogó csodának nézett ki, végül sajnos csak egy szürke doboz lett, és sokkal drágább az eredetileg közölt összegnél.

Kezdetben ugyanis arról volt szó, hogy 8 milliárd forintba fog kerülni az épület, de az építését végül 38,63 milliárd forintért vállalta a Market. Tavaly októberben megírtuk, hogy ehhez hozzácsaptak még 170 millió forintot egy külső medence miatt, december végén pedig további 5 milliárd forintot kapott a Market az uszodakomplexumra. A Fideszhez több szállal kapcsolódó Videoton-elnök Garancsi István cége így már összesen 43,36 milliárdot kapott a Dagály építésére.

Az ünnepélyes átadás után egy nappal később, február 22-én megjelent az EU-s közbeszerzési értesítőben, hogy a végösszeg még tovább növekedett. Ezúttal a tervezési költségek emelkedtek.

A Dagály terveit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. megbízásából az Újlak Mérnökiroda Kft. készítette el, az eredeti szerződés szerint 849 millió forintért, ám ezt ősszel megemelték 35 millió forinttal, így a végösszeg akkor 884 millió forint lett. Most ezt megtoldották még 103,4 millió forinttal, a tervek összköltsége tehát már 987,5 millió forint...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.