2017. február 3., péntek

MAGYARORSZÁGON MÁR CSAK ÍGY MENNEK A HELYI NÉPSZAVAZÁSOK

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: OrianaF
2017.02.03.



Jól halad a Momentum Mozgalom olimpiaellenes aláírásgyűjtő akciója, a napokban lépték át a 70 ezres számot. Ám mind az aláíróknak, mint az aláírást gyűjtőknek érdemes tudni pár dolgot a szabályokról. Ismeretes, hogy az olimpiáról szóló népszavazással nem először próbálkoznak az országban, viszont most először lehetett elkezdeni aláírásokat gyűjteni. Ha megvan a kellő számú aláírás, a testületnek kötelező kiírni a népszavazást, tehát minden az aláírások mennyiségén és érvényességén múlik. Kevés helyi népszavazás kapott ekkora sajtóvisszhangot vagy volt ennyire átpolitizált, de azért akad néhány említésre méltó eset.

Szabályok
A helyi népszavazásról szóló rendelkezéseket az Ötv. IV. fejezete tartalmazza, a részletes szabályokról pedig a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény rendelkezik. A törvény ugyanakkor előírja, hogy a képviselő-testületnek önkormányzati rendeletben kell szabályoznia a helyi népszavazási kezdeményezés további feltételeit és az eljárás rendjét.
A helyi népszavazás érvényes, ha a választópolgárok több mint fele szavazott, és eredményes, ha a szavazóknak több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott.
A helyi polgármesternél kell kezdeményezni, a kezdeményező pedig lehet a képviselők legalább egynegyede, a testület bizottsága, a helyi egyesület vezető testülete, továbbá a rendeletben meghatározott számú választópolgár (ez a választópolgárok legalább 10, de maximum 25 százalékát jelenti.) Innen a 138 ezres szám, de a Momentum Mozgalom a 200 ezret célozta meg, hogy biztosan meglegyen az elegendő aláírás. Ha ez megtörtént, a testület köteles kitűzni a népszavazást.
Az aláírásokat egyébként (a választópolgárok zaklatása nélkül) bárhol lehet gyűjteni, kivéve az aláírást gyűjtő és az aláíró munkahelyén, vagy munkája közben, a Magyar Honvédségnél és a központi államigazgatási szerveknél szolgálati viszonyban levő személytől a szolgálati helyén vagy szolgálati feladatának teljesítése közben, a tömegközlekedési eszközökön, állami, helyi és nemzetiségi önkormányzati szervek hivatali helyiségében, egészségügyi szolgáltató helyiségében, illetve felsőoktatási és köznevelési intézményben.
Egyébként mindenki szavazhat, akinek a  lakcímkártyáján budapesti lakóhely vagy tartózkodási hely szerepel, akkor is, ha nem magyar, hanem csak EU-s állampolgár, nagykorú, illetve nem fosztották meg választójogától a bíróságon.
Az előzőekben felsorolt feltételeknek nem megfelelő, vagy a rendelkezések megszegésével gyűjtött aláírás érvénytelen. Az aláírásgyűjtéssel kapcsolatos kifogások elbírálása a helyi választási bizottság hatáskörébe tartozik.
A helyi népszavazást elrendelő határozat, amelyet a képviselő-testület bocsát ki, tartalmazza a kérdést, valamint rendelkezik a népszavazás költségvetéséről. A helyi népszavazás elrendeléséről szóló határozatot az önkormányzat hivatalos lapjában, illetve a helyben szokásos módon közzé kell tenni. A helyi népszavazást úgy kell kitűzni, hogy a szavazás napja a kitűzés napját követő hetvenedik és ötvenedik nap közé essen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.