2017. február 2., csütörtök

MEGFÉLEMLÍTENI KÜLDTÉK A RENDŐRÖKET JUHÁSZ PÉTERRE ÉS A TÜNTETŐKRE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2017.02.02.



Orbán rezsimje lassan roppantja el a jogállam nyakát.

Magyarország 2017: élhetsz állampolgári jogaiddal, de nem. Az Együtt kitiltása a Kossuth térről, majd Juhász Péter igazoltatása pimf ügy lenne, ha nem épp az orbáni rendszer működésének lényegéről szólna. Az alapvető jogok és a bíróság, úgy általában pedig a joguralom leszarásáról.

Mintha jogállam: Juhász Péter és az Együtt aktivistái, kérvényüket időben benyújtva, arra szép, kerekded rendőrségi pecsétet kaptak. Engedély nem kell már, elég a tudomásul vétel, ekkor meg akkor, itt és itt kívánnak élni állampolgári jogaikkal.
Nosza, tegyék csak, hisz olyan helyen élünk, ami akár jogállamnak is látszódhatna.

A helyszín azonban – fájdalom – műveleti terület, ahol lezárás lett foganatosítva. Oda földi halandó, úgyis mint álcivil, be nem juthatik. Biztonsági szempontok, miazmás. Lehet menni ajvékolni a bíróságra, ha tetszik. Elvégre jogállam.

A végeredmény – mint annyi más hasonló esetben – boritélkolható: a bíróság kellő mérlegelés után jogszerűtlennek ítéli a rendőrségi eljárást, kimondja, hogy sérültek az állampolgári jogok. 'Oszt jónapot.
Kit érdekelt a Ligetvédők bejelentett tüntetése, ha le akarják rombolni a volt BNV-pavilonokat a Ligetben?

És akkor mi van?

Megváltozott a rendőrségi gyakorlat? Esetleg felelősségre vontak bárkit ezekért a hibákért, sőt, túlkapásokért? Ugyan már!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.