2017. február 28., kedd

MIT ÜZEN NEKÜNK, MAGYAROKNAK A LEGÚJABB OSCAR-DÍJAS MAGYAR FILM?

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2017.02.27.


Ismét megtörtént a csoda, amit tavaly már a Saul fiánál átéltünk. Oscar-díjat nyert a Mindenki című magyar rövidfilm. Az alig több mint húszperces mű két kislány barátságáról szól, valamint egy énekkari tanárnőről, aki – a közösség érdekeire hivatkozva - nem engedi, hogy az egyik lány a kórusban énekeljen. A kirekesztett kislány barátnője lázad ez ellen, s megszervezi, hogy az énekkar egy emberként álljon a kislány mellé.

Ha úgy tetszik, mesefilm a Mindenki. Ilyen ugyanis a valóságban nem létezik. A magyar valóságban biztosan nem.

Üzenet ez a film a magyaroknak. Nem úgy általában, a magyar népnek, a nemzetnek, hanem az egyes embernek.

Hogy ezért lehet velünk mindent megcsinálni. Mert mindenkivel megtörténhet, ami velünk, magyarokkal az elmúlt hét évben megtörtént.

Azért van ez a lidércnyomás, mert nem figyeltünk egymásra.

Pedig, egyenként jó emberek lennénk: ha beteg gyereket, nyomorgó családot, sanyarú sorsú kiskutyát látunk a tévében, felháborodunk és segítünk.

De amikor a kétharmad belerúgott az egyenruhásokba, te hallgattál. Azt hitted, megúszhatod, ha befogod a szád, behúzod füled-farkad. Ha észrevétlenül meglapulsz.

Különben is: nem vagy tűzoltó, sem katona.

Nem lehet megúszni, mert mindenki sorra kerül. Amikor megalázták a pedagógusokat, nem szóltál egy szót sem. Nem vagy tanár, azt hitted, kimaradsz a rosszból. Belegázoltak az egészségügyiekbe, a hajléktalanokba, a munkanélküliekbe, nem volt egy szavad sem. Nem vagy orvos, ápoló, gondoltad magadban, fedél még van a fejed fölött, munkád is van, igaz, megélni alig tudsz belőle.

Agyagba döngölték a földműveseket, a postásokat, a kéményseprőket. A mozdonyvezetőket, a buszsofőröket, az autósokat, a gyalogosokat. Az adósokat, a hitelezőket. A hivatásosokat, a civileket.

Kismamákat, nagymamákat.

Beletapostak a diákokba, és nem érezted, hogy mondanod kellene valamit. Nem vagy diák, a mások baja nem a te bajod. Mozdonyt nem vezetsz, gyereked külföldön, unokád nincs.

Belerúgtak a juhászba, a halászba, a molnárba, a madarászba.

A kertészbe, a kovácsba, a szakácsba.

Miért is mozdultál volna – ők sem tettek érted semmit.

A cinikus, sunyi hatalom ismer téged, jobban, mint gondolnád. Ezért tudta és merte megtenni ezt veled, és mindnyájunkkal. Lebontotta a jogállamot, széthordta az országot. Ezeknek, gondolta magában a cinikus, sunyi hatalom – ezek az ezek lennénk mi – így is jó.

Pedig, ahol másnak rossz, ott nekünk sem lehet jó. Olyan országban, ahol nem jó péknek lenni, ott zöldségesnek sem jó lenni. Katonának, hivatalnoknak, írónak, olvasónak, öregnek, fiatalnak.

Magyarnak.

Erről szól a Mindenki című Oscar-díjas magyar film.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.