2017. február 23., csütörtök

OLIMPIAI VÉGLENGÉS

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.02.23.


Magyarország az éppen aktuálisan legfrissebb hírek szerintvisszalép az olimpiai játékoktól. Az M1-re hivatkozva közölték, hogy ez a megállapodás született a kiskirályok, illetve a MOB elnökének randevúja nyomán. Ami mit sem von le abból, hogy a demokrácia „élharcosai” nem merték kikérni az érintettek, az adófizetők véleményét. Így külön épületes csúsztatás, illetve ostobaság az, amit Borkai nyilatkozott.

A tudósítás szerint ezt mondta ugyanis az egykor talán jobb sorsra született elnök:
Szomorú, hogy egy álom, sok ember álma most ténylegesen szertefoszlott. Nem azért, mert Magyarország nem teljesített jól, nem azért, mert a magyar emberek és a magyar sportolók nem méltóak a hazai rendezésű olimpiára, hanem mert egy nemzeti ügy felett győzedelmeskedett egyesek öncélú politikai érdeke. A Magyar Olimpiai Bizottság a jövőben is mindent megtesz majd annak érdekében, hogy hitének, alapszabályának és küldetésének megfelelően Magyarország mihamarabb olimpiai játékokat rendezhessen!”

Ami látszólag egy szimplán pátoszos, hárító szöveg. Részleteiben azonban nem az. Lehet ugyanis azt mondani, hogy sok ember álma, meg hasonló. De erre az egyetlen, a jelen állapotban releváns válasz-felhívást lehetne Borkaihoz intézni:Sorolja! A „sok” ugyanis nem definiál az égvilágon semmit. Egyetlen dolog tudta volna legalább nagyságrendileg belőni, hogy a MOB elnök szerinti sok az hány százezres sokaság. Egy népszavazás. Az emberek feje felett meghozott döntés előtt, és a pályázatért felelős köztisztviselői kar kezdeményezésére. Erre azonban sem a főváros közgyűlése, sem a kormány, sem a MOB nem tett érdemi kísérletet. Borkai megállapítása ezen a ponton tehát inkább egy hazug csúsztatásnak tűnik, mint egy érdemi megállapításnak
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.