2017. február 21., kedd

SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1.BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey Lajos
2017.02.21.



Egyre inkább utat tört magának a többsebességes Európa gondolata, éppen két hét múlva erről tárgyalnak Versaille-ban a négy vezető európai hatalom, a németek, franciák, spanyolok és olaszok elsőszámú politikusai. A francia elnök igyekezet eloszlatni az aggályokat, hogy a földrész jövőjét akarnák ebben a körben meghatározni, de azt meg kell mondaniuk, hogy mit akarnak tenni a többiekkel együtt. Merthogy a szervezetet meggyengítette a Brexit és a Trump körüli bizonytalanság. Merkel azonban már csaknem 3 hete jelezte, hogy lehetséges a többsebességes Európa és Hollande hasonlóképpen nyilatkozott. Az olasz kormányfő szintén csatlakozott az elképzeléshez, akárcsak a Benelux-csoport. Az alapító hatok az eddiginél politikusabb EU-ban gondolkodnak, a később érkezettek viszont gyakorlatiasabb célokat követnek, így továbbra is hozzá akarnak jutni az egységes piachoz és a fenn kívánják tartani a szabad mozgás jogát. A németek és a franciák álláspontját az befolyásolja, hogy Trump győzelme után fel kell gyorsítani a döntéshozatalt, a jövőben nem lehet az egyhangúság elvére építeni. És hogy Európának a saját kezébe kell vennie a sorsát.

Brüsszelben arra számítanak, hogy a négyes csúcson a többsebességes Európával foglalkozó közlemény veszélyes lesz a keleti tagok számára, mert ők kételkednek az egész elgondolásban. Úgy vélik, hogy az a második körbe sorolná vissza őket. Egy uniós forrás szerint a német kancellár és a francia elnök abból indul ki, hogy a magyarok, a lengyelek, vagy a szlovákok ragaszkodnak az EU-hoz, még akkor is, ha egy pár más tagállam nélkülük indul el a szorosabb integráció felé. Ám nem mondhatnak le az európai biztosítékokról, az unió által nyújtott védelemről, amikor beszorultak Putyin és a Trump alatt megjósolhatatlan Amerika közé.

Washington Post
A lap bemutatja, miként került helyettes tanácsadóként az amerikai politika kellős közepébe a magyar származású Gorka Sebestyén, aki az iszlámról vallott nézetei miatt jó ideig csak a washingtoni szellemi élet perifériáján tudott mozogni. Viszont ma már az ő ellentmondásos nézetei határozzák meg Trump populista megközelítését a terrorizmus elleni harc és a nemzetbiztonság ügyében. Kimondott ugyanis három szót, mármint hogy radikális iszlám terrorizmus és ez megváltoztatta a megítélését. Ez a három szó a mostani adminisztráció számára gyökeres szakítást jelent az előző 16 év kormányzatainak felfogásával. Szerinte minden baj a muzulmán vallás ideológiájából ered és az új barbárság a keresztény Nyugatot fenyegeti. A legtöbb terrorelhárító úgy gondolja, hogy Gorka veszedelmesen leegyszerűsíti a dolgokat és ez elidegenítheti a mohamedán szövetségeseket, ellenben nagy lökést adhat a terrorcsoportoknak. A vallástudósok szintén aggódnak, mert az új keletű washingtoni hivatalos vélemény zene az Iszlám Állam füleinek.

Gorka a világot az apja szűrőjén keresztül látja, akit az 50-es évek Magyarországán államellenes szervezkedés vádjával megkínoztak és életfogytiglanra ítéltek. Ám 56-ban kiszabadult és Londonban telepedett le. Fia számára az iszlám Dzsihad olyan, mint a kommunizmus és a fasizmus, vagyis totalitárius. Vagy megadod neki magad, vagy megöl. Ezért Amerikának össze kell állnia a világi arab államokkal, hogy együtt harcoljanak a vallási ideológia ellen, úgy ahogyan az a hideg háborúban történt a kommunizmus lejáratására. Egyik volt tanártársa azt mondja, oktatóként igen egyszerű világképet hirdetett és megerősítette a rábízott katonatanítványok előítéleteit. De ma már Trump sokszor az ő nézeteit szajkózza és azok terjednek a közvéleményben is. Viszont akik nem értenek egyet vele a szakemberek közül, azok szürreálisnak találják, hogy tanácsokat adhat az elnöknek, aki ezek után terrorszervezetnek minősítheti a Muzulmán Testvériséget, ám az USA ily módon közvetlen konfliktusba keveredhet a térség legnagyobb iszlám mozgalmával...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.