2017. március 11., szombat

A PKP MEGFONTOLHATNÁ, HOGY FELVÁLLALJA A FIDESZ 2002-IG TERJEDŐ ÖRÖKSÉGÉT

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2017.03.10.


A Fidesz 2002-ig a magyar polgárosodás vezető ereje volt. Az első Orbán-kormány az emberi és anyagi erőforrások bővítését és folyamatos megújítását helyezte a politikája középpontjába, szemben pl. a megelőző -- a Bokros-csomagot is befogadó -- Horn-kormánnyal, amelyik szűken államháztartás- és költségvetés centrikus, technokrata irányultságú volt, ennek jegyében nehezítette a továbbtanulás lehetőségeit, szűkítette az egészségügy egyes területeihez való hozzáférést, rontott a családok és általában a bérből és fizetésből élők helyzetén (a vámok és az infláció növelésén, a családtámogatások jelentős kurtításán keresztül).

Az első Orbán-kormány mindezeken -- az emberi élet és a társadalom reprodukciója szempontjából kulcsfontosságú -- területeken komoly korrekciót hajtott végre, ami kiegészülve a főképp a társadalom tehetősebb rétegei által kihasznált otthonteremtési programmal helyreállította az emberi élet értékébe vetett hitet. Közben a kormány kétszámjegyű reálbérnövelést tett lehetővé piaci alapon, az inflációt az 1998-as kb. 14%-ról 2002-re 6% alá vitte, a költségvetési hiányt 3% közelébe, az államadósságot a ciklus közepére jelentősen, azt utána kissé elengedve leszorította. ..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.