2017. március 7., kedd

A SZÁMOK MAKACS DOLGOK, DE NEM ORBÁN SZÁMÁRA

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2017.03.07.


Egyre lazábban kezeli a számok szigorú világát a magyar miniszterelnök, ami annak a jele, hogy nem igazán veszi komolyan az állampolgárait. Miután többször bebizonyosodott, hogy komoly beruházások esetében is blöfföltek, amikor megbecsülték a költségeket, nem kell csodálkozni azon, hogy most már a polgárok sem veszik komolyan Orbán Viktort. Olyan hitelvesztést eredményezett a számokkal való dobálózás, hogy mind a szakma, mind az adófizetők kapásból beszorozzák a hivatalos adatot, így eleve tudják, a kérdéses létesítmény az eredetileg becsült összegnek legalább három-négyszerese lesz.

Már fel sem kapjuk a fejünket egy-egy olyan hírre, amikor az eredeti tervekhez képest ötszörösébe vagy hatszorosába kerül egy beruházás. Most éppen a Puskás-stadionkezdi kinőni a a kormánytól kapott rugdalózóját, pedig eddig csak bontották a régi létesítményt. De említhetnénk a virtuálisan átadott Dagály Uszodát, és az új miniszterelnöki rezidencia költségkereteket nem ismerő kialakítását is. A budapesti olimpiai pályázat is nagyrészt azért vérzett el már az aláírásgyűjtés fázisában, mert a kormány hiteltelenné vált az ígéreteiben, így mindenki készpénznek vette, hogy a költségeket jelző számsorokat nem szabad elhinni, és a végösszeg olyan nagy is lehetne, amit már egy gazdag ország sem tudna kigazdálkodni.

Nem lehet hinni már régen a munkanélküliségi mutatóknak sem, de egyesek már a hivatalos GDP számokat is vitatják. Miután a statisztikusok, közgazdászok és szociológusok többször kritizálták a Központi Statisztikai Hivatal új számítási módszereit – melyek természetesen a kormány szándékai szerint hajlították az adatokat – nem igazán tudjuk azt sem, tulajdonképpen milyen állapotban van a magyar gazdaság, mennyi a ténylegesen szegény ember Magyarországon, valójában hány ember hiányzik a munkaerőpiacról. A számok nagy mágusaként számon tartott miniszterelnök azonban nagyon szeret villogni a statisztikákkal, így amikor baráti közönség előtt beszélt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közgyűlésén, úgy röpködtek a csodás adatsorok a szájából, mintha a Koreai Kommunista Pártkongresszusán debütált volna...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.