2017. március 19., vasárnap

BOTKA

TUAREG BLOG
Szerző: TUAREG
2017.03.19.


Tegnapi, Gyurcsánynak írt nyílt levelemet netszerte ellepték a dékások, és követelték, hogy írjak Botkáról. Tessék parancsolni:

Botkával csak egy baj van: a pártja. Mert egyébként marha nehéz helyzetben vannak azok, akik karaktergyilkolni akarják. Ő ugyanis a két legsikeresebb demokrata politikus egyike. 2002 óta függetlenül az országos közhangulattól, és az országgyűlési választások eredményétől, minden alkalommal simán nyeri a Szeged vezetéséért zajló küzdelmeket. A másik ilyen erejű politikus Tóth József, Angyalföld polgármestere. Szóval nem egy lúzer típus, ez meg a "dögöljön meg a szomszéd tehene" általános magyar moráljában persze utálatot szül sokakban. De én a tényekről írok, úgyhogy most is azoknál maradok: ha valaki ellenszélben is mindig nyer, és képes a városát fejleszteni úgy, hogy hosszú éveken át kormányzati tiltólistán van, az bizony nem kispályás.

De mint mondtam, egy baj azért van Vele: a pártja. Nem hiszem, hogy hosszú évek káderpolitikáját képes lesz semmissé tenni, így aztán maga az MSZP nem lesz képes megújulni, mert a mélyében rothadt mostanra szét. Úgyhogy reálisan azt mondhatjuk: szép dolog Botkától, hogy fölvállalja a pártját, ugyanis Őt erre semmi sem kényszeríti. Nem Neki van szüksége az MSZP-re, hanem fordítva. Akik képben vannak, hogy egy polgármester-választáson elsősorban milyen értékek mentén szavaznak az emberek, tudják: Botkát akkor is nagy valószínűséggel újraválasztják, ha függetlenként indul. Per pillanat a saját hitelével próbálja megmenteni a pártját, meglátjuk, mekkora sikerrel.

Az azért némi reményre adhat okot a szocialista szavazók körében, hogy az MSZP képes volt egy olyan bátor lépést megtenni, hogy egy karizmatikus, nem a szokásos himihumikban, felfelé nyal, lefelé tapos párthelyezkedésekben jártas apparatcsikot állított ki, akinek persze se íze, se bűze. Botkának van kisugárzása, ütős pali, és mint mondtam: sikeres, és önmaga jogán az. A semmittevésben és sikertelenségben megfáradt Gyurcsánnyal szemben kétségkívül valós akternatíva abban a szavazói körben, amelyik jelenleg képtelen új pártokban gondolkodni. Innen adódik a DK környéki álfüggetlen sajtó pánikrohama: valszeg nemkevés az MSZP-től korábban a Kékekhez árpártolt szavazó fog visszamenni Szegfűékhez...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.