2017. március 17., péntek

GYANÚ

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Konok Péter
2017.03.17.


Az új törvény ezen megoldása lehetőséget teremt az eddig kizárólag a nyomozásra feljogosított szervek által és a rájuk vonatkozó törvények alapján a bűncselekmények gyanújának megállapítása előtt végezhető felderítésre, ezzel a valós idejű büntetőeljárás folytatására ösztönözve az előzetes felderítést végző szerveket” – áll az Igazság(ügyi) Minisztérium új törvénytervezetében. Lefordítom, ha nem lenne világos: akkor is nyomozhatnak utánunk (bevetve a titkos adatgyűjtés teljes arzenálját), ha semmiféle gyanú nem merül fel velünk szemben. Mintegy megelőzésként, mert mondjuk olyan a pofánk, hogy tuti mindenre képesek vagyunk.

Jó pár évvel ezelőtt, még a kilencvenes évek elején Amszterdamból jöttem éppen hazafelé. Voltak még ezek az olcsó buszutak, nem sokkal a rendszer lukratív újraosztását követően. Valamilyen Travel Kft., néha meg kellett ugyan tolni az Ikarust, a borostás, vörös szemű sofőrök pedig nemigen tartották be a kötelező pihenőket, kész életveszély volt, de határozottan olcsó (mint a mások élete); azt nem mondhatnám, hogy valódi bája lett volna ezeknek az utaknak, de egyfajta ritmusa igen. Ebben a ritmusban sajátos nyomatékot kapott az obligát Hegyeshalom. Kifelé is, befelé is. Még nem voltunk EU-tagok, a dicsőségesebb napokat is látott végváron tombolt a totalitárius nosztalgia. Sorok, ellenőrzések, naálljoncsakfélrék, szálljon-le-nyissa-ki-hát-ez-meg-itt-micsodák. Az amszterdami busz különösen gyanús volt, visszafelé meg végképp. A Szodoma-Gomorra menettérti. A kora délután, elnyűtten, büdösen, az átgörbedt éjszaka (és egy hét mondén élet) után kilúgozott emberek afféle lámpa körül rajzó, kövér, bódult, barna éjjelilepkékké változtatták a vámosokat, akik a nagy fogás és az azonnali előléptetés három szilváját vizionálták belső, imaginárius nyerőgépeikre.

Engem rögtön megtaláltak. Tudtam már előre, egyszerűen ilyen fejem van, ha a buszon nem ült cigány, fekete vagy arab, akkor biztos mindig engem szedtek először darabokra a határőrök (ez még manapság is így van)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.