2017. március 4., szombat

HÁROM KÉRDÉS

HUPPA BLOG
Szerző: Szele Tamás
2017.03.03.


Nem három kívánság: három kérdés. Hej, betyár világ jön a trollokra, kutya világ, megvan ellenük a csodafegyver, nem sokáig duhajkodhatnak már szegény netes lapok oldalain. Illetve duhajkodhatnak, hogyne, írhatnak ők, amit akarnak, csak kicsit fárasztó lesz nekik olyan mennyiségben gyalázkodni, mint eddig tették.

A csodafegyvert Norvégiában fejlesztette ki az NRK című hírportál. Ugyanis a szerkesztőknek nagyon elegük lett a bérkommentelőkből, hisztérikus nacionalistákból és sértett világmegváltókból, összeesküvés-megszállottakból, akiknek mindenről kizárólag a saját monomániáik jutottak eszükbe. Meg az olginói Szásákból és az indulati, zsigeri véleményekből. Ugyanakkor az értelmes hozzászólásokat viszont nem akarták száműzni, ezért nem tiltották le egyszerűen a kommentszekciót, mint a legtöbb magyar netes sajtótermék teszi. Marad ilyenkor a fárasztó, idegölő, időrabló moderálás, amiben úgyis a trollok győznek, ők ugyanis képesek éjjel háromig is fennmaradni, hogy egy jóízűt mocskolódhassanak egy olvasott cikk alatt (hogyne: ha az jól van megírva, tehát sok az olvasója, automatikusan ők is ugyanannyira olvasottak lesznek). A szerzők meg a szerkesztők azonban olyankor már többnyire alusznak, aztán reggelre kelve, ahogyan ez itt szokás, döbbenten látják, hogy a – teszem azt – közgazdasági írásuk alatt kitört a krími konfliktus és véres harcokat vívnak az orosz és ukrán internetes alakulatok egymással, bár ennek a magyar gazdasághoz semmi köze.

Sőt, a norvéghoz sincs.

No, a norvégok viszont kiváltképpen való okos emberek. Azt mondták magukban: az olvasót azért hívjuk így, mert olvas. Ha elolvasta, amit írtunk, lehet véleménye is róla, hozzá is szólhat, ha nem olvasta el, akkor viszont köze sincs a témához. Épp ezért minden hozzászólás előtt három kérdésre kell válaszoljon a nyájas kommentelő, amelyek azt ellenőrzik: egyáltalán olvasta-e a cikket? Mert, ha nem, akkor ne is próbálkozzon a beszólogatással.

Kolumbusz tojása.

Ennek a rendszernek a bevezetése – pont az egyszerűsége miatt – teljesen új alapokra fogja helyezni az internetes propaganda-hadjáratokat is. Eddig ugyanis jött a troll, elolvasta a címet, felmérte, olvasott lehet-e az írás, esetleg ránézett a lájkokra, aha, legyen mondjuk hatezer lájk, akkor érdemes beszólni.

És beszólt, rendszerint vagy az őt megfizető politikai oldal aktuális jelszavait népszerűsítette, vagy a saját rögeszméit, esetleg – ilyen is van – a szerzőt támadta nagy erőkkel, vélt vagy valós tévedés miatt. Sőt. Ezeken a hasábokon esik meg, monoton rendszerességgel, hogy ugye ír valamit az ember, annak a sajtó szabályai szerint van egy felvezetője (szaknyelven: lead), jár hozzá egy kép, de hát a valódi tartalom az írásban található, belül. Hetente-kéthetente jön egy-egy agresszív olvasó, aki minimum hazaárulónak titulálja a szerzőt, mert szerinte nem írt meg mindent. Szerző állítja, hogy de, megírta, amit csak lehet tudni, hiszen erről szól az írás, tessék már elolvasni. „Ja, arra nincs idő: miért nem erről szól a lead?” Azért, mert öt sorba nem fér bele kétszáz. Értem én, hogy azt szeretnék az ilyen emberek, ha a felvezető 1. tartalmazná az ő saját véleményüket, de mindenkiét ám, egyenként és külön-külön, esetleg névvel kiemelve, 2. ők diktálnák, szintén egyenként és külön külön magát a szöveget is, 3. amit el se kelljen olvasni, legyen minden benne az öt sorban, 4. de a kép is őket ábrázolja valahogy. Akkor is, ha mondjuk arról van szó, hogy átadtak egy sertéshizlaldát. Ennek van egy leágazása: a műszaki analfabéta olvasó, aki nem jön rá, hogy meg kéne nyitni az írást és visszakérdez: „Az nem csak a kép meg az a pár sor?” Nem, kérem, klikk a címre… ilyenkor szoktak megsértődni, és elmondani, hogy 1. ők műszaki zsenik, a szerző és a szerkesztő a hülyék, 2. ők nem műszaki zsenik, és kikérik maguknak, hogy akár csak kicsit is tudniuk kelljen, mit művelnek számítógép-használat közben. Hát, mondjuk ilyen alapon baj lesz, ha kocsiba ülnek és vezetni akarják… kezdem érteni, miért van az a sok baleset.

És ezek még csak az ártatlan, fizetetlen kommentelők, akkor még szó sem esett a monomániásokról, mindenféle zsoldokban, akik zsidózással kelnek, Putyinnal fekszenek, és valóban büntetendő dolgokat firkálnak ártatlan írások alá, ráadásul ezekért a szerkesztőség felel, mármint az eltávolításukért. Ha nem teszi, feljelentik, perbe fogják – rendszerint maguk a trollocskák. Hiszen nekik csak az elsődleges érdekük, hogy a radikális nézeteiket az írások parazitáiként terjesszék, a másodlagos rögtön az, hogy a velük egyébként semmiben egyet nem értő sajtótermék szűnjön meg, ha lehet, minél előbb.

Hogy ez logikátlan?

Az, de így van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.