2017. március 23., csütörtök

HOZZÁSZÓLSZ? OLVASTAD?

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2017.03.23.


Nem új jelenség, hogy valaki úgy szól hozzá valamihez, hogy nem, vagy felületesen ismeri hozzászólása tárgyát. Jól ismerjük azt a fajta kritikust is, aki legfeljebb mások elmondásai alapján írja meg bírálatát egy könyvről, filmről, koncertről. Woody Allen éppen ezt a jelenséget figurázta ki az Annie Hall híres, mozi előtti jelenetében, amikor egy „nagyokos” Marshall McLuhant idéz, mire Woody szembesíti a híres filozófussal, aki közli az illetővel: „Uram, Ön egyetlen könyvemet sem olvasta”. 

Az internet korában aztán különösen elszaporodtak a mindenbe belebeszélők. Az NRK norvég állami rádió és televízió honlapja éppen ez ellen talált ki egy érdekes szűrőt.

Amikor az oldalon egy felhasználó kommentálni akar egy cikket, mielőtt engedélyt kapna a hozzászóláshoz, kérdésekre válaszolva bizonyítania kell, hogy olvasta azt.

A módszert kezdetben kísérletképpen csak néhány cikknél alkalmazták, de a már a próba is jó eredményeket hozott. Különösen érdekes volt az a teszt, amely a digitális ellenőrzésről tervezett törvénnyel volt kapcsolatos. A felhasználóknak azok az újságírók tettek fel három kérdést, akik az ominózus cikket írták. A vita így egyrészt színvonalas volt, másrészt pedig kizárta a hivatásos zavarkeltőket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.