2017. március 14., kedd

MIRE HASZNÁLJA NÉMETH SZILÁRD A TITKOSSZOLGÁLATOKAT?

A TASZ JELENTI BLOG
Szerző: SZABÓ MÁTÉ DÁNIEL
2017.03.14.


Németh Szilárd, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke a Mandinernek adott interjújábanarról beszélt, hogy a köztársasági elnökjelölt Majtényi László munkahelye, az Eötvös Károly Intézet több támogatást kapott Soros György alapítványaitól, mint amennyiről az intézet számot adott. Arra az újságírói kérdésre, hogy ezt mégis mire alapozza, azt válaszolta: „Amit a szolgálatoktól meghallgathattam a nemzetbiztonsági bizottságban, arra. Aki ott volt, és vannak ott ellenzékiek is, annak számára világos, hogy itt sokkal, de sokkal nagyobb lóvé van a háttérben.”

Mi persze inkább hiszünk partnerünknek, az Eötvös Károly Intézetnek, mint Németh Szilárdnak, aki általunk soha nem látott titkosszolgálati jelentésekre hivatkozik a nyilvánosságban. De nem is ez az érdekes, hanem az, hogy ebből a nyilatkozatból megtudtunk valamit arról, hogy mivel foglalkoznak a titkosszolgálatok.

Ezek szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok arról gyűjtenek adatokat, hogy a Nyílt Társadalom Intézet milyen támogatásokat nyújt civil szervezeteknek. Ez nagyon súlyos.

Az nem egyértelmű, hogy a titkosszolgálati jelentések nyilvánosan elérhető, vagy külső engedélyhez kötött, esetleg ahhoz nem kötött titkos információgyűjtésből szerzett adatokon alapulnak-e. Az viszont igen, hogy – legalábbis ha Németh Szilárd igazat beszél – a titkosszolgálatok éppen a kormány elsőszámú ellenségének kikiáltott Soros György alapítványai és a kormány politikáját alkotmányossági alapon kritizáló, szintén politikai ellenfélként kezelt szervezetek közötti kapcsolatot figyelik meg...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.