2017. március 2., csütörtök

ORBÁN ILLIBERÁLIS POLITIKÁJÁNAK KIFEJEZETTEN KEDVEZ A FEHÉR HÁZ ÚJ HANGVÉTELE

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Csernyánszky Judit 
2017.03.02.


Donald Trump első, a kongresszus két háza előtt elmondott beszéde után a konzervatív Fox News Magyarországgal foglalkozott. A Fox News ugyan az elektronikus sajtó része, de Amerikában olyan nagy nézettségnek örvend, különösen most, hogy republikánus elnöke van az országnak, hogy ez a hír is idekívánkozik.

Sokan látták a Stratégiai Szalon műsorát, amelyben Magyarországgal példálóztak, mint egy olyan országgal, amelyet bátorít Trump bevándorlás ellenes politikája. Illetve, hogy az új fehér házi rendelet egyre több európai országot sarkall eddigi migrációs politikájának újragondolására. A műsorban Magyarország a nacionalizmussal került egy kalap alá. Orbán Viktort megemlítik, aki szerint a menekültek idézőjelesen mérgezik a közhangulatot és ezért nem kér belőlük. Emlékeztettek arra is, hogy a két világháború után és a kommunizmus idején is számos magyar menekültet fogadott be Amerika. Parázs vita alakult ki, mert az American Values – Amerikai Értékek - Kutatóintézet képviselője megvédte a magyar álláspontot. Azt mondta, minden országnak joga van ellenőrizni, kit enged be, és amúgy is a jó kerítés-jó szomszéd politikának - van értelme. A vitapartner szerint a menekülteket börtönszerű körülmények között tartják fogva. S itt is előhúzták az adut a pakliból: populista eszközökkel a terrorizmust összemosták a menekültekkel. A Fox News érdeme, hogy mindkét oldalt megszólaltatta.

A Deutsche Welle – sok egyéb médiummal egyidőben - a szerb határ mentén az újabb kerítés építésének okairól szól. Idézi a Trump európai csodálójaként titulált Orbán Viktornak a kereskedelmi kamarában tartott előadását, amelyben az etnikai és vallási sokszínűséggel szembeni ellenérzését fejtette ki. A magyar kormány ellenszegült az uniós kvótarendszernek, most viszont azzal szembesül, hogy az Európai Parlament felülvizsgálja az emberi jogok és a demokrácia helyzetét Magyarországon. A vendégmunkásokra is nemet mondva Orbán úgy fogalmazott, emeli ki a Deutsche Welle, hogy az ország működtetéséhez szükséges munkát – a vécépucolástól az atomtudósokig – a magyaroknak kell elvégezni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.