2017. március 7., kedd

SCHIFFER ÁRNYA IMBOLYOG, ÚJRA SUKORÓ

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.03.07.


Schiffer poltergeist ugyan már nyugalomba vonult, ám a kár, illetve a kór, amelyet egyetlen emlékezetes genyóságával keltett, itt van közöttünk immár évtizede, és ezt bocsássa meg neki az, aki akarja. Én nem.

Azzal szerzett magának óvodásként hírnevet, hogy feljelentette Gyurcsányt Sukoró kapcsán, amit nem kell már elmesélni, mert Pistike a középső csoportból ezen pusmogott a sarokban a Julcsival, hogy az a szemét meglopta a magyar nemzetet, de nem engedték neki, következésképp párszáz munkahely is elillant. De ez mindegy, lehet helyette árkot vakarászni.

Kedves vezetőnk egyik harsonája magához nyúlt örömében, és kikiáltotta a nemzetnek: már dolgozik a fellebbezésen a Legfőbb Ügyészség. Muszáj neki, mindeddig munka nélkül volt, a haverok stiklijeit úgy söpörte le az asztalról Polt bandája, mint a „Postás mindig kétszer csenget”- ben Jack Nicholson a tányérokat, igaz, ő toszási céllal.

De valahogyan ilyen szinten van Polt kutya, és a cellatársai is. Ezt az egészet most azért kellett elővenni újra, mert hirtelen elkezdett nagyra nőni Fletó, meg túl nagy a pofája, és 2018 bergsoni időszemlélettel már éppen itt is van. Mindjárt nyitnak az urnák, sajnálatos módon nem beleporladási, hanem szavazási hívogatással.

Mindez már megint az előjáték, hosszan elnyújtva mindenki örömére, aki ilyenekre izgul, viszont az orgazmus még odébb van. Ilyen átfutó gyönyöröket generál az ügyészség a hívőknek, de nekik már tök mindegy, a hamut is mamunak mondják, ellenben a hitetleneket győzködni kell, hogy távolodjanak el a Sátántól, amely Gyurcsány maga.

A vád egyébként egy egész háromtized milliárdos kárról beszél egy meg sem valósult ügylet kapcsán, ilyképp arra alapoz, mi lett volna, ha lett volna. Ezt a gondolati dilemmát Füst Milán hüvelyezi gyönyörűségesen, de csak azért se citálom ide, olvassatok, az ajánlott mű pedig az „Ez mind én voltam egykor”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.