2017. március 8., szerda

TGM: "SZÉPELGŐ, EMBERJOGI HANDABANDA"

HVG ONLINE
Szerző: Tamás Gáspár Miklós
2017.03.08.


Orbán miniszterelnök úr 14, azaz tizennégy ember ellen vívja szabadságharcát, és miattuk lett "szociáruló" a legnagyobb ellenzéki párt.

A hivatalban lévő magyar miniszterelnök (más fölfogás szerint: a nemzet örökös vezetője), Orbán Viktor országgyűlési képviselő úr, a határvadászok eskütételén azt mondta, hogy a napi híradások néhány száz „illegális határátlépőről” (magyarul: menedékkérőről) szólnak. A magyar rendőrség – a magyar állam! – hivatalos adatai szerint (amint a B1 blog emlékeztet rá) 2017 márciusának első hat napján 14 (tizennégy) menekült érkezett Magyarország területére. A miniszterelnök úr – hogy az udvarias brit kifejezést alkalmazzam – szűkmarkúan bánik az igazsággal.

A miniszterelnök úr szerint a menedékjogért folyamodók elleni rendőri brutalitásokat illető bírálat (vö. előbbi írásommal) „szépelgő, emberi jogi handabanda”. A menekültek gumibot által okozott sérüléseit bemutató fényképfölvételek nem szépelgők, sőt: nem szépek.

A Magyar Országgyűlés 2017. március 7-én törvénymódosítást fogadott el, amelynek értelmében a hazánkba érkező menekülteket ezentúl fogva kell tartani az ún. tranzitzónákban fölállítandó műanyag vagy fémkonténerekben, vagyis szabálytalan és jogellenes börtönben (fogházban), amelyből csak egy út vezet kifelé: vissza Szerbiába. A törvénymódosítás egyben maradék jogaiktól is megfosztja a menedékkérőket (többek között a gyermekvédelmi törvény módosításával). Ez persze ellenkezik a nemzetközi joggal és a magyar joggá vált nemzetközi szerződésekkel és kötelezettségvállalásokkal; tiltakozott is mindenki, többek között az ENSZ ebben illetékes szervezete. De az ilyesmit az olyan jelentős magyar államférfiak, mint Kósa Lajos úr, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője, egyszerűen Soros György (a gazdag filantróp és mecénás, egyben diabolikus világszellem) cselvetésének szokták betudni, az elterjedt paranoia alapelveinek megfelelően: márpedig amit Sorossal kapcsolatba lehet hozni – bárminő laza képzettársítással: márpedig tudjuk jól, hogy a gravitációért is a zsidó világösszeesküvés a felelős –, az nem lehet normális közügyi eszmélkedés tárgya. ENSZ, EU, EBESZ, Európa Tanács: ez mind Soros-ügynökség, nem számít. Az emberi jogi szervezeteket meg üldözzük, zaklatjuk, külföldiügynöközzük, akár példaképeink: Putyin elnök úr, Erdoğan elnök úr és Netanjahu miniszterelnök úr. (A törvénytelen ciszjordániai telepeket ellenző és a miattuk meg a palesztinokat és izraeli arabokat sújtó diszkrimináció miatt büntetőintézkedéseket sürgető személyeket a jeruzsálemi parlament, a Kneszet, éppen beutazási tilalommal sújtja meg nem felelő nézeteik miatt. Ez igen! Derék dolog, szeretett zsidaink!)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.