2017. április 12., szerda

A MAGYAR BÍRÁK NEM ÁLLTAK KI BEBÖRTÖNZÖTT, TÖRÖK KOLLÉGÁIK MELLETT

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: D. Kovács Ildikó
2017.04.12.


Az Átlátszó megszerezte azt a jegyzőkönyvet, ami magyarázkodásra kényszerítette Pintért a Tanyi-ügyben; egyelőre több száz milliárdos lyuk tátong a jövő évi költségvetésben; csődbe jutott Töröcskei István borászata.



Ezekről ne maradj le!
Itt a jegyzőkönyv, ami magyarázkodásra kényszerítette Pintért a Tanyi-ügyben (Átlátszó)
Több százmilliárdot kell előteremtenie Varga Mihálynak (Index)
Kihátráltunk egy nemzetközi akcióból, mert a kormány török barátai ellen szólt (HVG)
Ha van 3 perced:
Itt a jegyzőkönyv, ami magyarázkodásra kényszerítette Pintért a Tanyi-ügybenAz Átlátszó megszerezte azt a helyszíni szemle jegyzőkönyvet, amelyben az áll, hogy Pintér Sándor, akkor még az ORFK főkapitányaként, 1996 novemberében igenis a helyszínen járt és intézkedett is a Lakatos Csaba fogathajtó elleni merényletkísérlet ügyében, a Tanyi-fivéreket fuvarozó autó átkutatásánál. Tanyi György ma a Lakatos-merénylet vádlottja, és nem mellékesen az egyik kulcsszereplője a Pintér elleni állítólagos nemzetközi lejárató akciónak. A helyszíni szemle jegyzőkönyvét nyilvánosságra hozzuk, és elmondjuk azt is, hogyan ment rá a jegyzőkönyvet készítő rendőrtiszt karrierje a több mint húsz éves ügyre. (Átlátszó)
Több százmilliárdot kell előteremtenie Varga MihálynakTöbb százmilliárd forintot kellene találni valahol ahhoz, hogy a kormány tartsa magát korábbi költségvetési vállalásához – ezt lehet kiolvasni abból a 2018-as kormányzati előterjesztésből, amelyet az Index megszerzett. A kormány 1100 milliárd forint többlet-adóbevétellel számol, ám a sok egyszeri adóbevétel kiesése, az áfacsökkentések, és a tervezett kiadások növekedése miatt mégis 484 milliárdos hiányra számítanak. (Index)
Kihátráltunk egy nemzetközi akcióból, mert a kormány török barátai ellen szóltAz Igazságszolgáltatási Tanácsok Európai Hálózata (European Network of Councils for the Judiciary) egységesen állt ki a török puccskísérlet után mindenféle indok nélkül bebörtönzött török bírák mellett. A szervezetnek 2015 óta teljes jogú tagja az Országos Bírói Tanács is. Az egységes kiállásról, vagyis Törökország tevékenységének felfüggesztéséről a szervezetben egy rendkívüli közgyűlésen döntöttek, azonban az OBT az utolsó pillanatban lemondta a részvételt. Egy közlemény szerint a magyar bírói tanács a török bírák eltávolítását “igazságügyi reformnak” tartja. (HVG)
Csődben Töröcskei István borászataFizetési haladékot kapott, és csődeljárás alá került a dörgicsei Pántlika Pincészetet működtető Dörgicse Bor Kft. A borászcég legnagyobb tulajdonosa az oligarchaháborúban partvonalra szorított egykori jobbos bankár, Töröcskei István cége. A friss Cégközlönyben olvasható közlemény szerint a cég csődeljárás alá került április elején. A törvényszék a csődöt kimondó határozatával 120 napos fizetési haladékot adott a 2015-ben 93 milliós árbevétel mellett 73 millió forint veszteséggel gazdálkodó kft-nek. (Átlátszó)
Ha van még két perced:
A rendőrök keddre virradóra behatoltak egy, hétfő este tüntető pár lakásába, és mindenféle magyarázat nélkül elhurcolták a férfit; rajta kívül pedig Gulyás Mártont 72 óráig tartják őrizetben. (44424)
A kormány további milliárdokat szán a Miniszterelnökség és a nemzetgazdasági tárca Várba költöztetésére, és milliárdokra számíthat egy agrártájékoztatási pályázat nyertese is. (MNO)
Simonyi András volt washingtoni nagykövet szerint kelet felé sodródunk, aminek súlyos következményei lesznek. (24)
Most már hivatalos: Andy Vajna bekebelezi a Debrecen Rádió FM 95-öt, a váltás június elsején történik meg. (Off Média)
Az Orbán Viktor által üldözött Transparency korrupcióellenes kurzusára járt fia, Orbán Gáspár. (444)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.