2017. április 26., szerda

ÁDER ÉS A SÁNTA SAKÁL

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.04.26.


Neeem, én nem akarok tiszteletlen lenni „a nemzet golyóstolla” 2.0 ’álamelnök úr/et. szentséges egójával, de mindent megtesz azért, hogy kajánul szemléljem immár őt, valamint legyalult intézményét is. Következésképp azt az országot, amelyet állítólag képvisel, és amely mára egészen sajátságos állagúvá vált nem éppen általa, viszont az ő hathatós közreműködésével.

Gimnáziumban járt tegnap vendégségben ’álamelnök úr/et., hogy mi a rossebnek, azt csak ő és magas hivatala tudhatja, tán, hogy házhoz menjen a pofonért, amelyet azért nem kapott meg, mert ezek a gimnazisták nem kopaszok, hanem mindenféle más frizurát viselnek a fejükön, és az abban lévő tartalom is másfajta, mint amilyet a hatalmi gépezet megszokott híveitől.

Ezek nem savaznak, nem ütnek esernyővel, hanem kérdeznek, többek között azt, hogy ’álamelnök úr/et. mi a jó francért irkál alá olyan törvényt, amely az ő fejükben mindenféle frizurák alatt megbúvó fickándozó gondolatokat akarná megzabolázni egyetemek dresszírozásával, s amely ellen jól láthatóan testes tömegek emelik fel a szavukat, tehát a Lex CEU-t.

Golyóstoll bácsi erre pedig olyat válaszol, amely búbánatosan mutatja be, kies hazánk jelenlegi állapotát, a hatalom működési módját és aszott, elcseszett lelkivilágát. Azért írta alá a gyalázatot, mint volt szíves kifejteni, mert: „Legalább annyian lehettek volna a törvényjavaslat mellett az utcán, mint amennyien ellene voltak.” Ezt mondta mérhetetlen bölcsességében...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.