2017. április 12., szerda

ERKÖLCS ÉS TÖRVÉNYES REND

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2017.04.12.


Meglehetősen sok hozzászólás érkezett a legutóbbi cikkemre (CEU), kaptam én hideget, meleget, csak éppen azt nem, hogy igazam van. Nem várom/vártam sohasem azt, hogy bármelyik cikkemért dicséretet kapjak, hiszen éppen az volt mindig is a célom, hogy problémákat tárjak az Olvasók elé, hogy azon elgondolkozzanak. Most is sikerült ezt a célt megvalósítanom, ezt bizonyítja az alábbi komment is, amelyet az egyik közösségi honlapon intézett hozzám a szerzője. A szövegen nem változtattam, mert az egyes kiszólások is magukért beszélnek.

Amikor a 'Törvényes Rend' erkölcstelen, akkor hadd menjek az utcára! Mindannyian TUDJUK, hogy a parlament marionett-figurák többsége! Azt is TUDJUK, hogy az illegális átvándorlókat Orrbán ILLEGÁLISAN szállíttatta az Osztrák határra, ám olyan eset is volt, hogy felajánlottak egy vonatot Bécsbe, ám Bicskénél volt a végállomás! Ez törvényes, ugye? Tán megszavazta a parlament? A nemzetközi jog meg smafu! A Fidesz szokásos napi erkölcstelenségeire már régen felhívták a figyelmünket. Pl.: Volt egyszer egy firenzei vizsgálat, azután egy Tavares-jelentés és most már az EU-ban áll a bál! Hab a tortán, hogy az Alkotmánybíróság tagjainak fele NEM alkotmány-jogász, pedig az elő vagyon írva, méghozzá több éves tapasztalat igényével! Másrészt a CEU az elmúlt 5 évben is jogszerűen működött (papírjuk van róla) és addig jogszerűen működnek, amíg a vadiúj törvényt ki nem hírdetik! Orrbán hatásköreit meg ne emlegessük (bohóc-ügyi államtitkár), valamint a Szabadság-téri szoborral kapcsolatos hazudozásai miatt sem! Soros nem volt mindig szálka Orbán szemében. Különösen a kezdetekkor. Akkor ugyanis a Fidesz 10ezer dollárt kapott és több párttag kapott egyéb juttatásokat lásd Oxford, vagy mint kiderült még Habony is, Kovács Zoltánról nem is szólva! Népszavazást szervezett a kormány is, ám elbukta! Természetesen az nem számít, ugye! Amikor meg összejön a szükségesnél jóval több aláírás, akkor meg NEM engedik megtartani! Na ez a Fidesz törvénye! ELÉG!”

Rengeteg kérdés adódik ebből a szövegből, mindjárt itt az első: az erkölcs és a törvényes rend összefüggése. A hozzászóló azt állítja, hogy ha a törvényes rend erkölcstelen, akkor joga van az utcára menni. Először is, ma hazánkban minden embernek, minden csoportnak, legyen az akár civil, akár politikai csoportosulás, joga van utcára menni és ott kifejteni a véleményét. De a fenti szövegből az derülhet ki, hogy ha a törvényes rend erkölcstelen, akkor joga van mindenkinek tüntetni. Tehát a szerző egy erkölcsi állapothoz rendel egy politikai cselekményt. Már ez önmagában problémás és félrevezető, hiszen nem egy erkölcsi állapot hatalmaz fel bennünket arra, hogy tüntessünk, hanem maga a liberális demokrácia politikai rendszer főtípusnak a kialakult szabadságjog rendszere. Ha egy erkölcsi állapotra hivatkozva mennénk tüntetni, akkor végeredményben a Radbruch-paradoxonhoz jutunk el. Az Olvasó bizonyára emlékszik egy korábbi cikkemre, amelyben éppen ennek a paradoxonnak a tarthatatlanságát elemeztem. Itt most elég annyit mondani, hogy minden embernek és minden civil, vagy politikai csoportnak lenne erkölcsi indoka arra, hogy az utcára menjen, sőt, magát a törvényes rendet is megzavarja, vagy felrúgja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.