2017. április 2., vasárnap

NÉMETORSZÁGBAN ÉLJENZIK A MENEKÜLTEK TÖMEGES BEFOGADÁSÁT, NÁLUNK A MIGRÁNSOK ELLEN USZÍTANAK - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey
2017.04.02.


Die Welt

A konzervatív német lap azt sürgeti, hogy az unió lépjen fel határozottan a demokráciát leromboló Magyarország ellen. A kommentár rámutat, hogy Orbán Viktor számára Soros György az elsőszámú közellenség és a kormányfő most azt akarja, hogy bezárjon az utolsó független egyetem, az üzletember által alapított CEU. Vagyis a miniszterelnök halad a maga illiberális útján. Orbán részben éppen az egykori Soros-ösztöndíjnak köszönheti képzettségét, most mégis nekiesik a Közép-Európai Egyetemnek, amely idáig ki tudta vonni magát a magyar rezsim tekintélyuralmi terjeszkedése alól. Az orosz és török mintára formálódó illiberális államban azonban nincs helye egy kozmopolita tanintézménynek. A kormányfő már régóta botránynak tartotta az CEU-t, ám idáig nem tudta azt létében fenyegetni. Jól előkészített sajtókampány után azonban most beterjesztették a törvényjavaslatot, amelynek az egyetem nem tud eleget tenni. De persze előre lehetett látni, hogy ez így lesz. A magyar vezető hosszú távú elképzeléseiben központi szerepet játszik az oktatás. A nemzetközi kutató intézetekben, akárcsak sok civil szervezetben „külföldi ügynököket” gyanít, akik szerinte ártanak a nemzeti érdekeknek.

2010 óta drámai változás ment végbe Magyarországon, ahol a jogosultak egyharmada kétharmados többséghez segítette a Fideszt. Azóta Orbán egyeduralkodó módjára ellenőrzése alá vonja az országot. A demokráciából tekintélyuralom lett. A Parlament már csupán szavazógépezetként működik. A törvények futószalagon születnek. Az államfő immár csupán a kormány érdekeit képviseli. Ugyanilyen engedelmes az államügyész is. Az Alkotmánybíróság jogkörét oly mértékben megnyirbálták, hogy az már nem tudja adott esetben felelősségre vonni a kormányt. A közintézmények dolgozói félnek, hogy elvesztik az állásukat, ha nem elég hűek a kormánypárthoz. A hatalmi ágak megosztásáról már nem lehet beszélni. Orbán elismerte, hogy a Fidesz legalább 20 évig hatalmon akar maradni.

A CEU most azt várja, hogy a német kancellár hatalmi szóval segít, ám ez illúzió. A menekültválság óta Merkel állandóan ellentmondásra ingerli Orbánt, itt csak az unió közbeavatkozása lenne hatásos. Brüsszel azonban nem találja a magyar miniszterelnök jogászkodó trükkjeinek az ellenszerét. Az EU-ban tudomásul veszik a demokratikus hiányosságokat. Nem igen izgatják magukat, amiért Magyarországon egyre jobban leépül a demokrácia. Az autokrata kormányfőt csak félénken emlékeztetik az Európát állítólag összetartó értékekre. Ám ennek véget kellene vetni. Nem érnek semmit az olyan értékek, amelyekért csak szólamokban küzdenek. 

Der Standard

Sugallják a válaszokat a most kezdődött nemzeti konzultáció kérdései. Az akciót azért indították, mert a kormány szerint az unió az ország függetlenségét fenyegeti. Ennek megfelelően a jelszó az, hogy „Állítsátok meg Brüsszelt!”, és a súlypontot a bevándorlásra, illetve a menekültekre helyezik. Tuzson Bende államtitkár szerint az ország nagy harcok előtt áll, amelyekből csak az egész lakosság támogatásával tud győztesen kikerülni. Amúgy az egyik kérdés teljesen értelmetlen, mert a múlt kedd óta minden menedékkérőt bezárnak, tehát többé szó sincs arról, hogy szabadon mozoghatnának. A belügyi tárca azt közölte, hogy a migrációval együtt járó veszélyeket kívánják ily módon csökkenteni. Egy másik kérdés a civil szervezetekre vonatkozik, miután a hatalom már régóta célba vette azokat. Azt veti a szemükre, hogy támogatják az illegális bevándorlókat, illetve hogy beleavatkoznak a politikába. Két éve már lezajlott egy hasonló kampány, akkor hivatalosan a terrorizmus és a migránsok miatt. Az ENSZ azonban úgy vélte, a cél igazából az volt, hogy az embereket mozgósítsák a külföldiek ellen és idegenellenességet szítsanak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.