2017. április 21., péntek

PARLAMENTA

GÉPNARANCS BLOG
Szerző: Adorján György
2017.04.20.


Ez már döfi – mondta romkocsmás ideológusunk, alkalmi politikai elemzőnk az Ó utcai pince fröccsögőben, miután nézte és hallgatta a parlamenti vitát. Nem csodálkozom, hogy ezek után gépkarabélyokkal és gránátvetőkkel is erősíteni akarják az ország házának védelmét, mert amit ott egyesek elkövetnek, az már – ahogy mondani szokás – vért kíván- tette hozzá.

„Bolsevik tempó” hangzott a radikális jobboldalról, „Hagyják abba ezt a szemét, aljas hazudozást” keretében. Arra reagálva, hogy a kormánypárt prominense szerint nemcsak a kormányfőt G. jelzővel ellátó Simicska, de „Soros György már a Jobbikba is betette a lábát“. Hát ezek mennek az úgynevezett jobboldalon, s miközben havazott és didergett a nép odakint, ezek jól befűtöttek egymásnak odabent.

„Kit néznek idiótának?”– kérdezte az LMP vezetője, felmutatva az általa lobogtatott üres CÖF-ös adóbevallás A4-es papírját, mire az elnöklő Lezsák – kikapcsolva mikrofonját – közölte vele, hogy házszabály ellenes szemléltetésnek veszi a lobogtatást és jelenteni fogja a házelnöknek. „Mennyibe kerül, hogy szabadságjogaim megmaradjanak?” – kérdezte erre Szél, „mondjanak egy számot! Összedobjuk.”

Szabó Tímea függetlenként felszólaló képviselő aztán kimondta az ülésről a verdiktet: a kormánypárti képviselők felé fordulva leszögezte: „maguk nem normálisak, minden jóérzésű ember behány maguktól most már“. „Szégyelljék magukat mind egy szálig, szégyellje magát Orbán Viktor!” – folytatta –, akit egyébként korábban már szelíden le nagyságos urazott. És azzal fejezte be hozzászólását, hogy „ami itt van, nem országgyűlés, hanem egy komplett elmegyógyintézet”.

A kormánypártok szokás szerint általánosan gerjesztett politikai hisztériát emlegettek, váltig hangoztatva, hogy semmilyen körülmények között nem akarják levetkőzni a magyarságot és a családi értékekre kívánják alapozni az ország jövőjét. Időközben hullott a hódara rendesen, Budapest lebénult, érvénybe lépett ismét a belügyér egykori mondása, ha elakadtál, szállj át egy másik autóba...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.