2017. május 21., vasárnap

A MUNKA ÉRTELME FILOZÓFUS SZEMMEL

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2017.05.21.


Julia de Funés francia filozófus – a nagy komikus, Louis de Funés unokája - Szókratész a folyamatok országában című könyvében a régi filozófusok megközelítésében boncolgatja a munka értelmének különböző felfogásait. Ebből válogatott a Le Figaro.

Arisztotelész szerint jó pillanatban jól kell választani. Ez nem zárja ki sem a kockázatot, sem a veszélyt. Edzeni kell arra, hogy a kockázatot esélynek és ne fenyegetésnek lássuk. A nulla kockázatra várni hiábavaló és mozdulatlanságra ítél.

Blaise Pascal az ügyességet tartja fontosnak. Úgy véli, hogy vannak ügyesek és félig ügyesek, vagyis igazi stratégák és olyanok, akiknek van kritikai érzése, intelligens, de az ügyes felülmúlja őt, mert nemcsak a célt látja, hanem keresi a cselekvés értelmét és okait. Például: követni kell-e mindig egy közösség törvényeit és szokásait? Amíg a naívak azt hiszik, hogy a törvény az igazság, a félig ügyesek azt, hogy lehet, hogy a törvény igazságtalan bizonyos esetekben és felül kell vizsgálni, addig az ügyesek tiszteletben tartják, de nem beletörődésből, mint a naívak, hanem mert úgy vélik, hogy jobb a törvényt tisztelni, mivel még egy tökéletlen törvény is jobb, mint a káosz vagy a polgárháború...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.