2017. május 28., vasárnap

AZ ELÉGEDETLEN ÓRIÁSCSECSEMŐ

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2017.05.27.


Hét évvel a NER megszületése után az MSZP – most már “hivatalos” – miniszterelnökjelöltje még mindig nem érti a rendszer lényegét. Ezt tekinthetjük e párt rekordjának is, de nem olyan rekordnak, amelynek megdöntésére ne lennének még hosszú időn át képesek. Orbán legnagyobb támaszai, akikre olyan szüksége van, mint egy falat kenyérre.

Botka azt mondta, az országot két részre lehet osztani, elégedettekre és elégedetlenekre. Az elégedettek azok, akik kaptak, az elégedetlenek pedig azok, akik nem kaptak. Mint mondta: “2018 az elégedettek és az elégedetlenek között dől el: aki elégedett, annak Orbán, aki elégedetlen annak Botka. Egyszerű a választás: Orbán vagy Botka”. Kevés ennél butább és ostobább szöveget hallottunk eddig, pedig szoros a verseny, nagy a konkurencia.

Nincs ennél szörnyűbb választás sem, valójában ez nem is választás, mert aki arra képes, hogy Orbán választási feltételei között elinduljon, az nem is egy alternatíva, hanem Orbán bábja, aki legitimálja a rendszerét és a demokrácia hazug látszatát nyújtja a diktatúrának. Miközben a demokrácia híveit becsapja a “választás” lehetőségének ígéretével, és felkínálja Orbánnak az ellenfeleit egy megsemmisítő vereségre.

De mielőtt erről szólnánk, vizsgáljuk meg ezt az “elégedettekre és elégedetlenekre” való felosztást. Semmi nem fejezi ki jobban azt a mérhetetlen butaságot, amely ezt a pártot immár 27 éve nem képes elhagyni, s amelyben rendre felszínre tör az MSZMP-s utódpárti jelleg. Ez a brutális materializmus, ostoba államfelfogás, amely az adás és kapás képletére szűkíti a kormányzást, igazán egyedülállóvá teszi ezt az önmagát túlélt politikai alakulatot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.